Elindult a nevezés: idén is keresik az ország legszebb konyhakertjét

MTI 2019. március 18. 16:01
Április végéig csatlakozhatnak a települések Magyarország legszebb konyhakertjei címért kiírt országos vetélkedőhöz. A kertápolás az idén kiegészül a táji sajátosságokkal rendelkező, illetve saját megőrzésű régi növényfajták kertbéli gyarapításával - közölte Kovács Szilvia, a verseny ötletgazdája, Karcag alpolgármestere.

Szavai szerint 2019-ben azt szeretnék, ha minél több településen a legszebb konyhakertek helyi versenyeinek megrendezésekor összegyűjtenék azokat a kertművelőket is, akik gondosan, szeretettel ápolják kertjeiket, és még e tudáskincs birtokában vannak. Őrzik mindazt, amit nagyszüleiktől, idős ismerőseiktől tanultak, vagy olyan egyéni módszereket alkalmaznak, amellyel egészséges zöldséget-gyümölcsöt termesztenek - mondta. Az országos programigazgató tájékoztatása szerint versenyhez csatlakozhatnak a határon túli települések is.

Az országos programhoz csatlakozási szándéknyilatkozat és a program tájékoztató anyagai a program weboldaláról tölthetők le. A legszebb konyhakertek programot először 2012-ben Karcagon hirdették meg, az első felhívásra 22 jelentkezés érkezett, 2018-ban már 370 település több mint 11 ezer kertművelője vett részt a versenyben.