Leléptek a kiskunhalasi bivalyok: elfoglalták a nyári szállásukat

MTI 2019. április 10. 09:30
Nem várt nehézséggel kellett szembe nézniük kedden reggel a halasi rendőröknek és a mezőőröknek. A vízibivalyokat az eredeti tervek szerint két hét múlva terelték volna át a kórház mögötti nyári szálláshelyükre, a természet hívó szava azonban korábban szólította az állatokat, akik meg is indultak annak rendje szerint elfoglalni nyári lakhelyüket – írja a Baon.hu.

A portál szerint a költözésnek indult állatokra másfél kilométerrel arrébb találtak, a város irányába a vasúti töltésen. A szakemberek úgy döntöttek, hogy nem terelik vissza az állatokat korábbi élőhelyükre, hanem inkább elvezetik őket eredeti céljukhoz, a Csetényi-parkba.

Az eredeti tervek szerint április 24-én hajtották volna át a bivalyokat, de ha már a fele utat megtették, akkor így volt célszerűbb

– mondta el Fehér Péter, a bivalyok gondozója, a Vakvarjú Természetvédelmi Alapítvány elnöke. Az állatok nem zavartatták magukat, volt néhány példány, akik meg is fürödtek a csatorna vizében. Az 53-as főutat le is zárták egy időre, míg a bivalyok át nem vonultak a forgalmas területen. Mint kiderült, az állatok nem most próbáltak meg elkóborolni először. Korábban is próbálkoztak már, de akkor őrzőik szemfülesebbek voltak.