Csodaszép cserjék: ezeket ültesd el és hónapokra virágba borul a kerted

HelloVidék 2019. május 1. 14:00
A legtöbb tavaszi virág a hónap közepére már elvirágzik, így nem gyönyörködhetünk bennük sokáig. Pont ezért, most összegyűjtöttük azokat a cserjéket, növényeket, amelyeket érdemes a kertünkbe ültetni, ha egészen a nyár kezdetéig gyönyörködni akarunk a színes szirmokban.

A legtöbb kertben megtalálhatók a tavasz legszebb virágai, mint például a tulipán, nárcisz, vagy a gyöngyvirág. Ahogy az idő melegszik szépen, sorban hajtanak ki majd borulnak virágba. Sajnos, amilyen gyorsan meghozzák virágaikat, olyan hamar le is hullatják azokat. Hogy ne csak rövid ideig tartson kertünkben a színpompás szirombontás, összegyűjtöttük azokat a cserjéket, amelyek nyárba nyúlóan virágoznak.

  1. Narancs-piros azálea

    A lombhullató cserje gyönyörű, narancsos virágokat növeszt, amelyek csokorban nőnek az ágakon. Különlegessége, hogy bár a bimbók már novemberben megjelennek a növényen, csak késő tavasszal, májusban kezdenek el kinyílni. A cserje maga közel két méter magasra is megnő, de ehhez arra van szükség, hogy jó vízáteresztő talajba ültessük. Nem szereti a napos helyet, sokkal jobban kedveli a félárnyékos részeket. Ha azt szeretnénk elérni, hogy szépen fejlődjön, és sok virágot hozzon, akkor figyelni kell arra is, hogy rendszeresen juttassunk a földjébe számára megfelelő tápanyagot.

  2. Redős levelű bangita

    Kedvelt szoliter növény, ami azt jelenti, hogy akkor mutat a legjobban, ha körülötte nem található más bokor, fa vagy virág, mivel önmagában is a kert legszebb "dísze" lehet. Magassága két vagy három méter lehet, nem nő magasabbra, viszont szélessége akár három méter is lehet. Ha ezt a növényt válasszuk, figyeljünk arra, hogy legyen elég helye, mivel terebélyes cserjéről van szó. Lombhullató bokor, ami nagyon kedveli a nedves, árnyékos helyeket, de nehezen viseli a közvetlen napfényt – a tűző nap könnyen megperzseli leveleit. Nem tűri jól a szárazságot, ezért rendszeres öntözést igényel. Kedvelt dísze a kerteknek, mivel egészen május végéig nyílnak illatos, fehér virágai.

  3. Fás bazsarózsa

    Közkedvelt, kisméretű bokor, amelynek május első felében nyílnak virágai, a hófehér, rózsaszín és a sötét bordó különböző árnyalataiban. A kertekben magányosan vagy ritkás csoportokba telepítve ajánlott ültetni. Szereti a mélyrétegű, tápdús talajt, és kifejezetten kedveli a szélvédett, napos, meleg helyeket.

  4. Hólyagvessző

    A hólyagvessző egy könnyen nevelhető növény, ápolásához nincs szükség nagy erőfeszítésre. Az illatos, fehér virágok tavasz végén, nyár elején nyílnak. A közepes méretű, gyorsan növő, szívós természetű cserjét sokan sövényként is alkalmazzák, mivel rendkívül jól megállja a helyét ebben a szerepben is. Fagytűrő, nem igényel nagy gondozást sem, nagyon jól alkalmazkodik a környezet adta adottságokhoz. Kedveli az árnyékos, de a napos helyeket is, mint ahogy a tápanyagban dús földet is.

  5. Rózsalonc

    A rózsalonc közkedvelt növény, főleg azért, mert a városok klímáját is nagyon jól elviseli. A virágait tekintve rózsaszín és a piros minden árnyalatában pompáznak. A szirombontás májustól egészen júniusig tart, de előfordulhat, hogy augusztusban is tart egy utóvirágzást. Jól mutatnak a kertben egyedül, szoliterként is, de ültethetjük őket csoportosan, sövényszerűen is. Maga a cserje nem nő túl magasra, gyakran a két métert se érik el a növények. Igényeit tekintve a napos, félárnyékos helyet is kedveli, talaj terén viszont nem válogatós, bármilyen talajban szépen növekedik.

  6. Jezsámen

    Közepes méretű, 2-3 méteres cserjének nő meg, kiváló sövénynek ültetve is. Nyár elején hozza illatos virágait – sokan pont erős illata miatt választják kertükbe. Szereti a napos helyeket, de félárnyékban is szépen növekszik. Talaj terén a jó vízáteresztő földet kedveli, tápanyagpótlásról időnként viszont gondoskodni kell.

  7. Hegyi babér

    Kedveli az árnyékos, félárnyékos helyeket, ráadásul akár három méter magasra is képes megnőni ez az örökzöld cserje. Május és június környékén hozza fehér vagy rózsaszín virágait, amelyeket érdemes lemetszeni elvirágzás után.

  8. Japán gyöngyvessző

    A gyöngyvessző gondozása nem igényel nagy hozzáértést. A többségében parkokba telepített, lombhullató cserje májustól hozza virágait, melyek rózsaszín és fehér árnyalatokban tündökölnek. A közepes méretű bokor leveli is különlegesek, hiszen a fiatal korukban egészen bronzos színük van. Az idő elteltével természetesen folyamatosan bezöldülnek, de az ősz beköszöntével ismét különleges színekben pompáznak a lehullott levelek. Kedveli a napfényes helyeket, de árnyékban is képes a virágzásra.

  9. Orgona

    Az orgona lombhullató növény, képes egészen magasra megnőni, általában 3-7 méter magasra nő. Április végén, május elején indul virágzásnak, ekkor lila és fehér színekben pompázik a cserje. Kedvelt növény a parkokban, iskolák udvarán is. Igényeit tekintve melegkedvelő, szárazságtűrő, fényigényes növény – de a megfelelő körülmények között bont virágot.

  10. Gyöngyház bokor

    A gyöngyház bokor közepes termetű növény, két méter magasra nőhet meg. Kertekben legtöbbször csoportosan ültetik, talaj szempontjából a homokosabb, agyagosabb földet kedveli. Vízigény szerint rendszeres öntözést igényel, de túl sok vízre nincs szüksége. Májustól nyílnak rajta a bimbók, fehér virágának viszont nincs illata. Elég jól viseli a téli hideget, nincs szüksége menedékre, át tudja vészelni a telet.

(thespruce.com)