Gaznak hisszük, pedig gyógynövény: ez az apró virág hatalmas titkokat rejt

HelloVidék 2019. május 30. 15:00
A százszorszépek kifejezetten impozáns látványt nyújtanak, mikor egy mezőn több ezer virágzik a fű között, de azon kívül, hogy szépek, nem sok hasznuk van, legalábbis sokan ezt gondolják. A százszorszépek azonban egyáltalán nem haszontalan növények, egyrészt kifejezetten egészségesek elfogyasztva, mivel sok tápértéket tartalmaznak, másrészt pedig, gyógyhatásuk sem elhanyagolható.

A százszorszépek rendkívül életerős virágok, sokan épp ezért inkább gyomként tekintenek rájuk, mint virágként, és valamelyest igazuk is van, mivel ez a növény szinte bármit túlél. A százszorszépeken nem fog ki semmi; a legmostohább körülmények közt is életben maradnak, sőt, még virágoznak is, írja a Natural Living Ideas. Bár sokan azt hiszik, hazsontalan gyomnövények, valójában ezek az apró virágok amellett, hogy sok tápanyagot tartalmaznak, még gyógynövényként is megállják a helyüket, emellett pedig rengeteg más titkot is rejtenek.

Rendkívül kevesen tudják például, hogy a százszorszépek valójában két növény egyesüléséből állnak: a belső, sárga virág, és az azt körülölelő szirmos rész két külön virág. Egy másik kevéssé ismert tény, hogy a százszorszépek körülbelül a világ virágzó növényeinek 10 százalékát teszik ki.

A százszorszépek a napraforgók családjába tartoznak, és nagyon hasonló növekedési tulajdonságaik vannak, mint „nagy testvéreiknek”. Bár főként a fehérszirmú fajtájuk elterjedt, több színben is fellelhetők, van például rózsaszín, sárga, piros, karmazsinvörös, és lila is.

Mint említettük, a százszorszépek egyáltalán nem haszontalan virágok, mutatjuk, miként lehet felhasználni őket.

1. Százszorszép tea

Teaként fogyasztva a százszorszép igen jó energiaforrás, és gyógyítja a légzőszervi megbetegedéseket is, mint például a hörgőhurutot, és az orrmelléküreg gyulladást, és jó a köhögésre is.

A teához nem kell más, mint szárított százszorszép fejek, egy csésze meleg, de nem forrásban lévő víz, és egy teáskanál méz. Elkészítése rendkívül egyszerű: öntsünk vizet egy csészébe, és szórjuk bele a százszorszép fejeket. Hagyjuk ázni őket 10 percig. Ezután szűrjük le a csésze tartalmát, és ízesítsük mézzel. Figyelem, azoknál, akik érzékenyek az őszirózsák családjába tartozó virágokra, a százszorszép allergiás reakciókat okozhat!

2. Sebgyógyító kenőcs

Felhorzsolt bőrre rendkívül jó megoldás százszorszép kenőcsöt tenni a gyorsabb gyógyulás érdekében. A kenőcs jó vágásokra, zúzódásokra, kiütésekre, sőt fájó izmokra is. A kenőcs összetevői a következők: 1-2 maréknyi százszorszép, olíva olaj, méhviasz granulátum és 10 csepp levendula illóolaj.

Elkészítése:

  1. Töltsünk meg egy kisebb befőttes üveget százszorszépekkel, és öntsünk bele olíva olajat, úgy, hogy elborítsa a virágokat.
  2. Egy vajazó késsel körkörös mozdulatokkal válasszuk le a virágokat a befőttes üveg faláról.
  3. Tegyük a befőttesüveget egy napos ablakba, és hagyjuk állni az olajban két hétig.
  4. A két hét leteltével öntsük ki a befőttes üveg tartalmát egy üvegtálba, és tegyük az egészet egy forrásban lévő vízzel telt fazék tetejére, majd adjuk hozzá a méhviasz granulátumot.
  5. Ellenőrizzük le az állagát, úgy, hogy néhány cseppet beleöntünk egy pohár hideg vízbe. Amikor keverékünk cseppkő-szerű formát vesz fel a hideg vízben, készen vagyunk. Érdemes másodszor is letesztelnünk készítményünket: dörzsöljünk szét belőle egy keveset a hüvelyk és mutatóujjunk között, hogy megállapítsuk megfelelő-e az állaga.
  6. Kenőcsünkhöz adjuk hozzá az illóolajat.

3. Vadvirág saláta

Egyre többen fogyasztanak különféle salátákat, mert egészségesebben szeretnének táplálkozni, de arról csak kevesen tudnak, hogy virágokból is készíthető saláta. Bár elsőre furcsán hangozhat, de a vadvirág saláta tápanyagokban gazdag, és kifejezetten mutatós, mutatjuk, mi kell hozzá: saláta, vadborsó virág, százszorszép, mákvirág, böjtfű, rózsaszirom és cikóriavirág.