Nagy bajban van a Tisza: öt ország fogott össze megmentéséért

MTI 2019. május 31. 17:01
A Tisza ökológiai állapotának javítása is célja volt a JoinTisza projektnek, amely öt ország - Ukrajna, Románia, Szlovákia, Szerbia és Magyarország - illetékes minisztériumait, vízügyi intézményeit és több nemzetközi szervezetet tudhat partnerei között, közölte Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) vezetője Szolnokon.

A nemzetközi projekt zárókonferenciája elején a résztvevők egyperces csenddel emlékeztek a szerda esti dunai katasztrófa áldozataira. A 2017. január 1-én indult program vezetője az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF), együttműködve igazgatóságukkal, mondta el Lovas Attila az eseményen.

A JoinTisza (azaz: Közös Tisza) projekt célja a vízgyűjtő-gazdálkodás tervezésének és az árvízi kockázat megelőzésének szoros összehangolása a folyó mintegy 157 ezer négyzetkilométeres vízgyűjtő területén a vizek állapotának javításával.

A projekt ukrán, román, szlovák, szerb és magyar partnerei látták el a munkacsomagok végrehajtásának irányításával és koordinálásával kapcsolatos feladatokat. Az Integrált Tisza Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv felülvizsgálata és megújítása mellett az árvíz és az aszály elleni védekezés, valamint a városi vízgazdálkodás is része a nemzetközi projektnek.

Magyarország számára a Tisza-völgy kiemelt jelentőségű, ezért is támogatják a tiszai országok együttműködését, mondta el Kovács Péter, a Duna-védelmi Bizottság elnöke a Belügyminisztérium képviseletében.

A Tisza-völgyben jelentős problémát okoz a kommunális hulladék, a pet-palackok általi szennyezés. Keresik megoldást és a vízgyűjtő-gazdálkodási terv megfelelő keretet adhat az érintett országok együttműködésének,mondta el Kovács Péter, hozzátéve, hogy bízik a "tiszai együttműködés" folytatásában.

A JoinTisza (Közös Tisza) projekt nevében is benne van, hogy a folyó nem veszi figyelembe a város-, megye- és országhatárokat, ezért együttműködésre van szükség, mondta Berkó Attila kormánymegbízott, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal vezetője.

Az öt nemzet a magyar társszervezetekkel és civil szervezetekkel sikeresen valósította meg a projektet, közölte Piroska Miklós, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke.

A város létét, fejlődését köszönheti a Tiszának és a vízügyi szakembereknek. A projekt a folyó környéke és Szolnok fejlődése szempontjából is fontos, mondta Szabó István, Szolnok alpolgármestere.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a mintegy 2,2 millió eurós JoinTisza projekt európai uniós forrásból, Magyarország társfinanszírozásával valósult meg. A zárókonferencia előtt az öt tiszai ország képviselői a szolnoki Rózsaparkban öt tiszafa elültetésével hívták fel a figyelmet a Tisza vízgyűjtő területén szükséges együttműködés fontosságára.

Fotó: MTVA/Oláh Tibor