Óvatosan a metszéssel: még számíthatunk nagyobb lehűlésekre

HelloVidék 2020. március 10. 10:05
Március első hetében is enyhe, nedves levegő határozta meg térségünk időjárását, az időszak középhőmérséklete 5-6°C között alakult a megyében, ami mintegy 3-4 fokkal volt magasabb a 30 éves átlagnál. A talajnedvesség deficitje a megye teljes területén megszűnt legalább 50-70 cm-es mélységig, az alatt is csekély, mindössze 0-25 mm a hiányzó mennyiség. A gyökérzóna legmélyebb rétegeiben még elfér a fentebbről lassan leszivárgó többlet, összességében pedig kijelenthető, hogy ebben az évben biztosan megfelelő induló nedvességellátottsággal veheti kezdetét a vegetációs időszak - írja a szon.hu.

Ahogy a portál írja, a sáros, felázott felszínen alig vagy egyáltalán nem voltak járhatók a mezőgazdasági táblák, noha a napi párolgás lehetséges legnagyobb értéke már 0,5-1,5 mm között alakult, ami négyzetméterenként átlagosan 1 liter naponkénti vízveszteséget jelent.

A lassú száradás után elsősorban a növényvédelmi feladatok lesznek aktuálisak úgy a már bokrosodó őszi kalászos táblákon, mint a repcében, valamint a metszést kísérő lemosó permetezés is időszerű a gyümölcsösökben és a kiskertekben

- tanácsolja a Debreceni Egyetem, AKIT DTTI Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring Központ szakembere.

Mint írja, az elmúlt héthez hasonlóan a következő napokban is legfeljebb gyenge fagyra kell számítani, a jelenlegi előrejelzések szerint viszont március második felében jó eséllyel következhet egyelőre bizonytalan mértékű lehűlés.

Ahol erre van mód, érdemes a metszést gondosan időzíteni, hiszen a rügypattanást siettető hatása miatt érzékenyebb állományaink fagytűrése drasztikusan csökkenhet épp a kritikus időszakban. A kései virágzású és a fagyra kevésbé érzékeny kultúrákban ennek jelentősége kisebb, így célszerű a metszési munkákat ezekkel kezdeni, a kényesebb állományokéval pedig kivárni

- hívta fel a figyelmet a szakember.

Címlapkép: Getty Images