Így várja a gólyákat az áramszolgáltató: több mint négyezer fészektartót helyeztek ki

MTI 2020. április 9. 12:05
A gólyákat az idén is a madarak védelmére kihelyezett fészektartókkal várja az E.ON. Korábban összesen 4 343 ilyen eszközt telepítettek, idén tavaszra újabb 56 került fel az oszlopokra az energiacég szolgáltatási területein. Az Őrségi Nemzeti Parkban emellett 100 vörös vércse költőládát szereltek a nagyfeszültségű hálózat tartóoszlopaira. Minden munkát még a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetése előtt végeztek el.

Az élővilágot kímélő, fenntartható és biztonságos energiaellátás megvalósításáért dolgozik idén is az E.ON a nemzeti parkokkal, madárvédelmi szakemberekkel együttműködve. Ők javasolták azt az 56 helyszínt, ahova a szolgáltató újabb fészektartókat helyezett el, és amelyeket a vállalat munkatársai folyamatosan karbantartanak, és ha kell, cserélnek. A munkákat még februárban, a veszélyhelyzet kihirdetése előtt végezték el. Az új fészektartókra fonott fészekalap is került – így azok még vonzóbbak jövendő lakóik számára. A beavatkozások során a régi gólyafészektartókat is ellenőrizték és javították. Ahol az akár évtizedes fészek több mázsásra hízott és veszélyessé vált, oda is új, fonott fészekalap került.

A kikelt gólyafiókák védelmének érdekében a repülési irányba eső hálózati elemekre szükség szerint burkolatot tesznek az áramszolgáltató szakemberei, emellett kiülőket szerelnek fel, hogy távol tartsák a madarakat az oszlopok veszélyes részeitől.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei azon dolgoznak, hogy a nyugati országrészben minél nagyobb számban telepedjen meg az egyik legkisebb hazai ragadozó madár, a vörös vércse. Céljukhoz csatlakozva a szolgáltató a nagyfeszültségű távvezeték-oszlopain biztosít helyet a költőládáknak, szerelői végezték ezek felhelyezését 15-20 méter magasba. Az együttműködés az elmúlt évben kezdődött, a korábban elhelyezett fészkeket szívesen használták a régióba érkező vörös vércse párok, beköltöztek, fiókákat neveltek.

A madarak áramhálózati védelme több évtizedes és rendkívül összetett, nemzetközi szintű probléma, ebben együttműködésre van szükség. A cég törekvése, hogy biztonságos környezetet alakítson ki az élővilág számára, ezért az ország nemzeti parkjaival idén írásba is foglalja a közös munka keretrendszerét. Az együttműködések fókuszában a legjobb műszaki megoldások megtalálása, a madárvédelemben dolgozók biztonságának fokozása védőeszközök és oktatások segítségével, valamint a madarak gyűrűzéséhez kapcsolódó munkafolyamatok összehangolása állnak.

(kiemelt kép forrása: E.ON.)

Címlapkép: Getty Images