Rettegnek a szigetközi lakók: idén hatalmas szúnyoginvázióra számítanak

HelloVidék 2020. május 12. 11:02
Most egy kicsit fellélegezhetnek a szigetközi települések, főleg Ásványráró, Kisbodak, Dunasziget, Vámosszabadi, amelyek lakói a legtöbbet szenvednek a vérszívóktól. Idén elmarad az elárasztás. Ennek ténye és időpontja mindig vita tárgya. Tavaly régen nem látott szúnyogsereget kapott a térség. Idén ráadásul az európai közegészségügyi hatósági korlátozások miatt a légi kémiai szúnyogirtás lehetősége megszűnik - írja a Kisalföld.

Ahogy a portál beszámolt róla, iIdén biológiai, illetve földi gyérítésre lesz lehetőség, ezek pedig várhatóan kevésbé hatásosak. A tél elég enyhe volt, így sok élősködő maradhatott életben.

Mind az embereknek, mind a turizmusnak, az állattartásnak jó hír, hogy idén nem lesz elárasztás. Így a töltésoldalban, ahogy felénk mondják: kubiklikakban, tocsogókban nem marad meg a víz. Falunk nagyon közel fekszik az ártérhez, a csípőszúnyogok az első fuvallattal bejönnek hozzánk és nyaranta szinte ellehetetlenítik az életet. A mélyebben fekvő területeken már megjelentek a tocsogók. Nekünk nincsenek eszközeink a biológiai irtásra, marad a földi, melegködös gyérítés. Kérem, írja meg: Szigetköz népe a biológiai gyérítés mihamarabbi bevezetését szorgalmazza

- mondta Timár Gábor, Kisbodak polgármestere.

Ez azt jelenti, hogy a szúnyoglárvákat egy baktériumtenyészet segítségével pusztítják el. Ennek egyik fajtáját, amikor a levegőből granulátum vagy permet formájában juttatnak ki baktériumot, Győr idén már alkalmazta. A másik módja, amikor a földön permetezővel fújják tele a tocsogókat; ez utóbbi kevésbé hatásos. Tegyük hozzá: a biológiai gyérítés a kifejlett egyedek ellen nem válik be

- folytatta a polgármester.

Nekem az ásványráróiakat kell képviselnem, nem a halakat vagy a fákat, márpedig az itt lakók a vérszívóktól szenvednek elsősorban. Az elárasztással az is volt a baj, hogy máskor kellett volna az erdészetnek, máskor a halgazdálkodásnak, valahogy sosem volt megfelelő az időpont. Idén ugyan nem lesz mesterséges elárasztás, de attól még a Dunán várhatók árhullámok, sőt, már most is láttam tocsogókat, úgyhogy a szúnyogokat ezen a nyáron sem fogjuk megúszni, legfeljebb kevesebben lesznek. Tudjuk, hogy kell az, időnként víz árassza el a tájat, és azt valljuk, ha a Jóisten küldi a vizet, azt elfogadjuk, de a mesterséges elárasztást nem szorgalmazzuk

– mondta Tatainé Popp Rita, Ásványráró polgármestere.

Ahogy a szakemberek hangsúlyozzák, a szúnyogok nem csak nádasokban, tavakban és a folyók ártereiben fejlődnek. Akár egy pohárnyi vízben is képes kifejlődni nagyon sok szúnyog lárvája.

Címlapkép: Getty Images