Szomorú tény: akár 5 évet is menhelyen tölthet egy kutya

HelloVidék 2020. szeptember 2. 16:01
A Jófogás 18 menhely megkérdezését követően ad körképet a sok esetben egyenként több száz kutyát elszállásoló létesítmények hazai helyzetéről. A válaszokból többek között kiderül, hogy milyen forrásokból gazdálkodnak, mennyi időt tölt egy kutya egy menhelyen, milyen költségekkel jár 1 éves gondozásuk, illetve az is, hogy közülük milyen arányban érkeznek állatszaporítók karmai közül.

Állatszaporítók folyamatos és végleges kitiltása; edukációs kiadvány nyomtatott és digitális formátumban; országos menhelytérkép összeállítása; szemléletformáló kampány indítása; ingyenes online felület biztosítása menhelyeknek a havi 1,5 millió látogatót fogadó oldalon.

A portál 2020-ban számos módon és eszközzel állt ki az állatvédelem, a felelős örökbefogadás és a hazai menhelyek mellett, amelynek egyik legfontosabb eredményeként augusztus végére a piacvezető apróhirdetési oldalon már több mint 500 örökbefogadható kutya található.

Az ingyenes hirdetési lehetőséggel élő szervezeteket a portál egy kérdőív kitöltésére is buzdította, hogy a válaszok alapján minél szélesebb körben tudja felhívni a figyelmet a hazai menhelyek helyzetére.

A 2020. július és augusztus során végzett felmérés tanulságai alapján:

  • a megkérdezett 18 menhelyen összesítve csaknem 2700 kisállat található, a legtöbb helyen azonban maximum csak 5-10 önkéntesre számíthatnak
  • a menhelyek egy átlagos hónapban 30 érdeklődőt fogadnak, de ez a szám a koronavírus miatt drasztikusan lecsökkent
  • a kutyák ellátásához 1 hónap alatt összesen 2-3000 kg állateledelre és nyers húsra is szükség lehet
  • egy kutya átlagosan 1-3, de egyes esetekben akár 5 évet is egy menhelyen tölthet
  • az 1 kutya gondozására fordított költségek 1 év alatt az 500 000 Ft-ot is elérhetik (orvosi kiadásokkal együtt)

A válaszokból az is kiderül, hogy 10-ből átlagosan legalább 2 kutya állatszaporítóktól, rossz állapotban érkezik a menhelyekre, ami a befogadói oldalon minden esetben magasabb orvosi és ellátási költségekkel jár. A menhelyek túlnyomó része azonban többnyire még mindig csupán az éves 1 százalékos felajánlásokból tud gazdálkodni. Felelős, kutyabarát cégként bízunk benne, hogy sokan követik majd a példánkat, és több vállalat és magánember a hazai menhelyek és az örökbefogadásra váró kutyák mellé áll. Ugyanis egyetlen céges vagy egyéni adomány is rendkívül sokat számít ezeknek a nemes munkát végző szervezeteknek

– hangsúlyozta Palocsay Géza, a Jófogást működtető Adevinta Classified Media Hungary Kft. ügyvezetője.

A felmérésben budapesti, Budapest környéki, nyíregyházi, dunaharaszti, tárnoki, bicskei, gödöllői, kecskeméti, orosházi, pomázi, ócsai, szegedi, siklósi és sátoraljaújhelyi menhelyek vettek részt.

Címlapkép: Getty Images