Ezek a legnépszerűbb virágok mindenszentek ünnepén: mutatjuk, mennyibe kerülnek idén

HelloVidék 2020. október 31. 13:03
Idén is sokan látogatnak ki a temetőkbe mindenszentek és halottak napján, hogy virágokkal, gyertyákkal emlékezzenek meg elvesztett szeretteikről. Ahogy minden évben, úgy most is nagy rohamra számítanak a virágárusok és áruházak: kínálatukból választhatunk koszorúkat, cserepes virágokat, csokrokat is. Cikkünkben most annak jártunk utána, hogy a nagyobb áruházakban mennyiért juthatunk a legismertebb, legkedveltebb virágokhoz, amiket ilyenkor az emlékezéshez vásárolunk.

Az, hogy milyen növényeket választunk szeretteink sírjára, több dologtól is függ. A sírhelyekre legtöbbször szolíd és visszafogott virágokat helyeznek el, hiszen talán így sugározhatnak békességet, nyugalmat. A rendezett összkép szempontjából érdemes 2-3 fajta növénnyel számolni, hiszen a túlzsúfolt sírok nem csak a szemnek zavarók, de gondozásuk is sokkal bonyolultabb.

Hogy a családtagjaink sírjára milyen virágot lenne a legmegfelelőbb ültetni, azt két szempont alapján tudjuk eldönteni.

  • Milyen gyakran van időnk a sírokat és ezzel együtt a virágokat gondozni?
  • Valamint, hogy a sír árnyékos vagy naposabb helyen található?

Ennek alapján, ha többször ki tudunk menni a sírokhoz, érdemes igényesebb növényeket kiültetni. Ha tudunk időt szánni a rendszeres öntözésre, metszésre, átültetésre, akkor válasszunk egynyári növényeket melyek nyár elejétől egészen őszig szépen virágoznak majd a síron.

Azok, akik kevesebb időt tudnak szánni a sírok meglátogatására a távolság vagy időhiány miatt, érdemes kisebb, bokros, örökzöldeket választani, vagy olyan fajtát, ami kevesebb öntözést, gondozást igényel. Hiszen gondolnunk kell a melegebb, nyári napokra is, amikor az időjárás sokkal szárazabb.

Mit ültetnek a legtöbben a temetőkbe?

A halottak napi, mindenszenteki időszak legnépszerűbb virága a krizantém. A nagyvirágú fajták iránt a legnagyobb a kereslet, 70 százalékban ezt vásárolják, de a – teniszlabda nagyságú – közép-nagy virágúak iránt is folyamatosan nő az igény. Októberben és november elején az éves krizantémmennyiség 60 százalékát adják el a kereskedők

– derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. Míg harminc évvel ezelőtt szinte csak a cserepest vásárolta a magyar lakosság, az utóbbi években már 70 százalékban a vágott krizantém a kelendő.

Idén a koronavírus gazdasági kockázataitól tartva kevesebb krizantémot ültettek a termelők, de így is – a megszokott 20 millióhoz képest – 17 millió szál virág kerülhet a piacra. A megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint ennek ellenére is elegendő lesz a hazai virág: a piacon minden típusból van bőven, cserepes és különleges virágú vágott fajtákból is.

Emellett a csokros – amely egész évben kelendő – és a cserepes fajták is választhatóak. Míg korábban a fehér színű volt a „divat”, manapság a zöld és a kétszínű (piros-fehér, napsárga-narancs, lila-rózsaszín stb.) a legkelendőbb. Országrészenként is eltérő a trend: Nyugat-Magyarországon a pompon típusúak, az Alföldön, Tiszántúlon a napraforgóra hajazó Eleonóra dívik.

Mit kínálnak még a virágosok?

Az utóbbi években az előre gyártott kisebb koszorúkra is nőtt az igény, amit az urnás sírhelyek megnövekedett aránya is okoz. Szakemberek szerint idén az is befolyásolja a vásárlásokat, hogy a koronavírus miatt sok idős ember nem, csak fiatalabb családtagjaik mennek ki a temetőbe, akik kisebb, kevesebb virágot vesznek. Valamint míg hagyományosan sokan előre jelezni szokták a virágüzletekben vételi szándékukat, ez most mérséklődött, az utolsó napokban veszik a növényeket.

Sokan még mai napig szívesen ültetnek virágot a szeretteik sírjára. Éppen ezért, hogy segítsünk, megnéztük, hogy az ilyenkor népszerű virágok, hol és mennyibe kerülnek.

Növények: Praktiker Obi Oázis kertészet Tesco
krizantém 179-1799 Ft 299-3499 Ft 499-5990 Ft 699-1799 Ft
árvácska 12-70 Ft 129-2199 Ft 954 Ft -
csarab 419-2599 Ft 419-2999 FT - -
hanga/erica 80 Ft 579-1599 Ft -

Az áruházak, kertészetek kínálatában szálas, cserepes és csokros formában is hozzájuthatunk az ilyenkor népszerű növényekhez. Ahogy a táblázatból látszik, krizantémot a Praktikerben vehetünk a legolcsóbban, ahogy árvácskát és hangát is. Persze mindig érdemes a kisebb virágboltokban sőt, a piacokon is körbenézni, hiszen mindig belefuthatunk egy-egy leárazásba, időszakos akcióba. Főleg a fontosabb ünnepek előtt.

Címlapkép: Getty Images