Róka ólálkodott a vidéki város lakótelepén: kuka mellett falatozta a kidobott ételmaradékot

HelloVidék 2021. január 2. 12:30
A felvételek szerint szinte teljes nyugalomban fogyasztja a kuka mellett talált ételmaradékot a róka szerdán este a város egyik lakótelepén. Este nyolc után, a kijárási tilalom idején nincs mitől tartania. Már korábban is tévedtek vadállatok az emberlakta területekre, de most a félősebbek is megjelenhettek - írja a feol.hu.

Munkából tartott hazafelé olvasónk, tehát teljesen legálisan volt az utcán este nyolc óra után, a kijárási korlátozások idején szerda este, amikor arra lett figyelmes, hogy valami mozog a kiborított kukák környékén egy lakótelep közepén. Hamarosan meg is pillantotta a vörös bundás kis jószágot, amely ételmaradékok után kutatva forgolódott a szeméthalmok között. Az emberlakta környezetben a vadállatok megjelenése ugyan időnként előfordult korábban is, de inkább az erdős területek peremén, városszéli utcákban

- számolt be róla a portál.

A róka szemmel láthatóan éhesebb volt, mint amennyire tartott a „simabőrűtől”, így az ételmaradékot, amit talált, nem is engedte el akkor sem, amikor közelebb ment hozzá az ember, hanem inkább magával vitte.

Olvasónk szerint teljes nyugalom és csend honolt az utcán, amikor ez történt, így feltételezhető, hogy a kisebb, éhesebb vadállatok nagyobb nyugalomban merik megközelíteni a városi területeket a kijárási korlátozások idején, mint egyébként

- közölte a lap.

Címlapkép: Getty Images