Borzalmas veszély fenyegeti a kerteket nyáron: ezzel a trükkel te is megszabadulhatsz a kártevőktől

HelloVidék 2021. június 22. 17:30
Ahogy tavasszal az időjárás enyhébbre fordul, megjelennek az első kártevők, majd nyáron beindul az invázió, számos rovar és bogár támadja meg kertünk virágait, növényeit. Ahhoz, hogy veteményesünk, virágágyásaink ne legyenek rovarmágnesek, nem kell feltétlenül vegyszerekhez nyúlni. Vannak környezetbarát módszerek, melyekkel távol tarthatjuk a nem kívánt betolakodókat. Éppen ezért összegyűjtöttünk néhány tippet, amiket érdemes kipróbálni, hogy elűzzük kertünkből a kártevőket.

Nyáron rengeteg időt töltünk a kertben, de a pihenés mellett sok időt fordítunk növényeink ápolására is. Hogy a befektetett munka megtérüljön, és ne vesszen kárba, érdemes hangsúlyt fektetni a kártevők elleni küzdelemre is. A legfontosabb a megelőzés lenne, de még csak most eszmélünk, miután megjelent egy-két hívatlan vendég, akkor se essünk kétségbe. Összegyűjtöttünk néhány praktikát, melyekkel elűzhetjük a kártevőket a veteményesből és a virágágyásokból.

Mikor kezdjük meg az irtást?

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a kártevők eltérően rajzanak, akár egy településen belül is, ezért célszerű a saját tapasztalatainkhoz igazítani a növényvédelmi beavatkozásainkat. A kártevőknek és kórokozóknak egyaránt kedvez az idő. Ahogy arról a NAK beszámolt, Dr. Aponyi Lajos legutóbbi előrejelzése szerint az almatermésűeknél a lisztharmat mellé a varasodás is csatlakozott, körtén már a gyümölcsön is megjelent. A szőlőnél a lisztharmat mellett már néhol a peronoszpóra olajfoltjai és a feketerothadás tünetei is megjelentek a leveleken.

A meleg beálltával végre elbúcsúzhatunk az őszibarack tafrinájától. Abban is biztosak lehetünk, hogy a gyümölcsfertőző monília fajok sem hagynak cserben minket, a szelektől karcolt, rovaroktól szúrt, rágott termésen biztosan megjelennek majd. Általában elmondható, hogy járványhelyzet még nem alakult ki a gombakórokozók esetében, de a megelőzése miatt már védekezni kell. A fagykárt szenvedett, termés nélküli fáinkat se hagyjuk magukra. Az idén alakulnak ki a jövő évi termőrügyek és csak az egészséges lombú gyümölcsfákon számíthatunk majd egészséges virágokra

- írja Dr. Aponyi Lajos.

Minden moly beindult, a jövő héten a diófákra is felszereljük a ragacsos sárgalapot. A cseresznyelégy is javában rajzik. Egy utcai díszszilváról már egy márványospoloska is a nyakamba pottyant. Felébredtek. A levéltetvek mindenhol tobzódnak. A májusi esőktől dúsan hajtanak a fáink, a sűrű lombkoronában, a fehérjében gazdag fiatal hajtásokon jól érzik magukat.

Mivel lássunk neki?

Összességében elmondható, hogy az esők és a viharos szelek után már fel lehet és fel is kell venni a permetezőgépet. Több kertben már a 2. vagy a 3. kezelésnél tartanak. Ez teljesen indokolt lehet, ha pl. egy mélyfekvésű, párás kertje vagy érzékeny szőlő és gyümölcsfajtái vannak a kertbarátnak. Aki pedig csak kontakt készítményeket használ (pl. a kén, réz, mankoceb hatóanyagok), annak a kertésznek még gyakrabban kell ismételni a permetezést. A készítmények körében nincs változás, a rézpótló mankoceb hatóanyag „betiltása” érzékenyen érint bennünket. A felszívódó gombaölőkből megfelelő a választék, a kontakt réz és kéntartalmúakból sincs hiány. A növényvédő szert áruló boltokban kötelező a növényvédelmi végzettségű eladó foglalkoztatása. Kérdezzék őket és a vásárlás előtt olvassák el a csomagoláson található előírásokat.

- hívta fel a figyelmet a szakember.

Kihagynád a vegyszereket? Ezzel próbálkozz!

Írtunk már arról, hogyan érdemes a szúnyogok ellen különböző növényeket bevetni, nincs ez másként a kártevők esetében sem. Vannak olyan gyógynövények, fűszernövények, melyek természet rovarriasztóként működnek, ezért a rovarok hajlamosak kerülni őket. Szakemberek szerint nem biztos, hogy az összes kártevőt elűzik, de érdemes próbálkozni velük.

Nincs elegendő kutatás ezen a területen, hogy ezt alátámassza. Illetve fontos tudni, hogy az olajok sem nyújtanak teljes védelmet

- mondja Dr. Bodie Pennisi, a Georgiai Egyetem Griffin campusának professzora és tájszakértője.

Hozzátette, lehet, hogy riasztóbbak a rovarok számára, kevesebb lesz a kártevő, de senki sem vizsgálta, hogy hány növényt és milyen szorosan kellene ültetni egymáshoz, hogy igazán hatékonyak legyenek a rovarok elhárításában.

Azok számára, akik szívesen kísérleteznek és megpróbálnál természetes módon felvenni a harcot a kártevőkkel, összegyűjtöttünk néhány növényt, melyekkel érdemes próbálkozni. A következő gyógynövények, fűszernövények a legtöbb faiskolában könnyen elérhetők.

A gyógynövények és fűszernövények olajokat tartalmaznak, melyek magas hőmérsékleten illékonnyá válnak, így válnak természetes riasztószerré a kártevők ellen

- mondta a professzor.

Lássuk, mely növények riasztják el a kártevőket!

Bazsalikom

Taszítja a házi legyeket és a szúnyogokat. Ültess bazsalikomot az ajtók melletti cserepekbe, ládákba és olyan szabadtéri területekre, ahol szeretnél pihenni vagy épp a veteményes köré vagy a vetemény közé. A bazsalikom javítja egyes zöldségek ízét, beleértve a paradicsomot, paprikát és spárgát.

Levendula

Taszítja a lepkéket, bolhákat, legyeket és szúnyogokat. A levendulát évszázadok óta használják, hogy kellemesen édes illatot adjon az otthonoknak, ruhásszekrényeknek Bár sokan szeretik a levendula illatát, a szúnyogok, a legyek és más nem kívánt rovarok utálják. Helyezz el kisebb csokrokat a lakásába, hogy ezzel elűzd a legyeket. Ültesd a kert napos területeire, vagy a bejárat közelében, hogy ezzel is távol tartsd a betolakodókat. Illetve ültetheted a virágágyásodba, veteményesed mellé is, hogy elriassza a kártevőket.

Citromfű

Amellett, hogy a szúnyogokat elűzi, más kártevőket is képes elriasztani. Cserépben vagy a földbe ültetve is szépen cseperedik. Illatos, keskeny leveleit csirke- és sertéshúsos ételekhez, levesek és salátaöntet ízesítéséhez használják.

Kakukkfű

Szintén taszítja a szúnyogokat. Ez a szívós gyógynövény képes alkalmazkodni a száraz vagy sziklás, sekély talajhoz. Fontos tudni, hogy maga a növény nem taszítja a kártevőket. A riasztó illóolaj és illatok felszabadításához először meg kell zúzni a leveleket. Ehhez egyszerűen csak le kell vágni néhány ágat, és megdörzsölni őket a kezünk között.

Menta

A mentát legjobb cserepekben termeszteni, nem pedig a földön, mert agresszíven terjed. Miután a kertben kiültettük, nehéz lehet eltávolítani. Viszont jól működik a brokkoli, a káposzta és a fehérrépa mellett is. A levelekben található aromás tulajdonságok a szárakban és a virágokban is jelen vannak. A kertben vagy a teraszon elhelyezett menta konténerek segítenek a közeli növények rovarmentes tartásában.

Rozmaring

Taszítja a szúnyogokat és a káros rovarokat. A növényeket teraszon ládákban, parkosított ágyásokba érdemes ültetni.

Zsálya

A rozmaringhoz hasonlóan a zsálya is évelő növény, amelyet ládákban, cserepekben lehet termeszteni, vagy parkosított ágyásokba ültetni. Az illatos növény segít távol tartani a nem kívánt rovarokat.

Egyéb gyógynövények

  • Babérlevelek nagyon jók a különböző legyek elriasztásában.
  • Metélőhagyma elűzi a répalegyek, a japán bogár és a levéltetveket.
  • Kapor taszítja a levéltetveket, a takácsatkákat, a káposzta és a paradicsom kártevőit is.
  • Édeskömény taszítja a levéltetveket, a meztelen csigákat és házi csigákat.
  • Oregano: Sok kártevőt elpusztít és jótékony hatással van a paprikákra is.
  • Petrezselyem: szintén rengeteg kártevőt elriaszt.
  • Kakukkfű: taszítja a lepkéket, a káposzta és a paradicsom kártevőit.

Címlapkép: Getty Images