Nem kell többé tartani tőlük: így kerülhetjük el a hangyainváziót

Agrárszektor 2021. június 28. 09:30
A hangyákat leggyakrabban két esetben veszi észre az ember: az egyik eset az, amikor levél- vagy pajzstetűfertőzést észlel a növényeken, a hangyák pedig a kártevők mellett szorgoskodnak; a másik pedig az, amikor a házon vagy lakáson belül is megjelennek. Az Agrárszektor Megyeri Szabolcs kertészmérnököt kérdezte a hangyákról és az ellenük való hatásos védekezésről.

A hangyák megjelenésének oka, hogy egy boly kialakításához megfelelő körülményeket, így például száraz és bolygatatlan talajt, vizet és táplálékot találtak. Ha ez a három rendelkezésre áll, a kertben és házon belül egyaránt nagy számban előfordulhatnak. De mit lehet tenni ezek ellen a rovarok ellen? Hogyan űzhetőek el, illetve hogyan tarthatóak távol a kerttől és a lakástól? Az Agrárszektor Megyeri Szabolcs kertészmérnököt kérdezte erről.

Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet védekezni a kertekben nagyobb számban megjelenő hangyák ellen, a szakember elmondta, hogy a kertben a több boly és így a hangyák tömeges megjelenését általában az okozza, hogy alkalmassá vált a boly létrehozásához, a talaj hosszú időn át száraz és háborítatlan volt, valamint elegendő táplálék is a rovarok rendelkezésre állt. Leggyakrabban az öntözés nélküli talajtakart területeken okoznak bosszúságot, itt kedvezőek számukra a feltételek.

A megtelepedésüket úgy kerülhetjük el, hogy rendszeresen megmozgatjuk a takarást, továbbá rendszeresen öntözzük, ez utóbbi azért fontos, mert nedves talajt ritkábban választják

– mutatott rá Megyeri Szabolcs.

A kertészmérnök elmondta, hogy a hangyák a lakásban bizonyos időközönként mindig megjelennek, néha csak 1-2 egyed, ami élelmet keres, rosszabb esetben viszont egy egész kolóniával kell szembenéznünk. A lakás a hangyák szempontjából egy ideális hely, hiszen ott élelemhez és vízhez juthatnak. Ahhoz, hogy elkerüljük, hogy a kolóniát a lakáson belül alakítsák ki, minden olyan forrást meg kell vonni tőlük, ami vonzaná őket: vagyis ne hagyjunk elől ételt, a morzsákat seperjük fel, a kisállatok tálját helyezzük a konyhától távolabb, a vizes tálka pedig legyen egyenes falú.

Ha benn találunk hangyát, érdemes kint is körülnézni, mert a házhoz közel lesz a boly! Ha szobanövényeinket nyáron a szabadban tartjuk, érdemes a cserepet átvizsgálni, mielőtt bevisszük, hiszen nem ritka, hogy hangyák fészkelnek a cserépben a nyár folyamán.

Arra a kérdésre, hogy milyen nem vegyszeres módszerek hatékonyak a hangyák ellen, illetve hogy hatásosak-e a különféle illóolajok és illatanyagok, Megyeri Szabolcs kifejtette:

a hangyák az illatokra igen érzékenyek, így hatásosak lehetnek ellenük az illatanyagok, de nem mindegy, milyet alkalmazunk. A citrus, a menta vagy a levendula aromák erőteljesek és kellemetlenek a hangyák számára, de csak akkor hatásosak igazán, ha más, a hangyák számára vonzó illattal együtt nem jelennek meg.

A kertészmérnök beszélt arról is, hogy a vegyszermentes megoldások közé tartoznak a különböző csalétkes csapdák. Ezek egyik típusa az, ami összegyűjti a hangyákat, amelyek utána kidobhatók. Ezek a csapdák jól működnek, de csak a szárnyatlan dolgozó hangyák sétálnak beléjük, az ivadékokat gondozók és a királynő nem, így rövid idő alatt újabb menetelő egyedekkel találkozhatunk, tehát ezek csak rövid ideig tartó megoldást nyújtanak. A csalétkes csapdák másik típusa, amely hatásos, a hangyák számára vonzó anyagot (fehérje, cukor) és a számukra mérgező anyagot vagy a szaporodásukat gátló szert apró, morzsalékos formában tartalmazza. Ezeket az anyagokat a dolgozók visszaviszik a bolyba, és ott néhány hét alatt kifejti a hatását, így a teljes kolónia pusztulását okozva.

Az illatanyagok kapcsán sokszor javasolt a citromkarika, sőt hallotta már azt is, hogy valaki a savanyú uborkát is ajánlotta a hangyák ellen. A kertészmérnök azonban figyelmeztetett, hogy ezek csak ideig-óráig működő megoldások, hiszen a kihelyezést követően rövid időn belül elvesztik illatukat, és ezek után már nem zavarják a hangyákat. A fentebb írt csalétkes csapdák egyik típusa is a kevésbé hatékony kategóriába tartozik, hiszen csak dolgozók egy részét ejtik foglyul, de a kolónia ettől függetlenül tovább működik.

A teljes cikk itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images