Tél tábornok újra lecsap: péntekre kifehéredhet az ország?

HelloVidék 2021. november 25. 12:03
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtök délután szakadozik, csökken a felhőzet, ugyanakkor jó eséllyel az Északi-középhegység területén egész nap borult, párás idő lesz a jellemző. A legtöbb napsütés az Alföld délkeleti részén valószínű. Na, de várható havazás? Most kiderül!

Mint írják, estétől vastagszik a felhőtakaró, késő este északon egy-egy helyen az eső is eleredhet. A többnyire mérsékelt délkeleti szél időnként megélénkül, Sopron könyékén meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 9 fok között alakul, az Északi-középhegységben néhol ennél hidegebb, míg délkeleten néhány fokkal melegebb is lehet. A délkeleti, keleti szél a Nyugat-Dunántúlon északira fordul, és időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +5 fok között valószínű. Késő estére -2, +6 fokra hűl le a levegő.

Számíthatunk havazásra is?

Az Időkép előrejelzése szerint egyre inkább úgy tűnik, hogy péntek napközben nyugaton havazásba válthat az eső. Mint írják, mediterrán ciklonok hoznak a hét második felétől változékony, csapadékos időjárást. A mediterrán ciklonok útvonalának előrejelzése szeszélyes viselkedésükből fakadóan nem túl könnyű feladat, középpontjuk elhelyezkedése a várható csapadék halmazállapotának kulcsa.

A legfrissebb modellfutások alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy péntek napközben a nyugati, északnyugati országrész már rögtön az elsőként átvonuló mediterrán ciklon hátoldali áramlási rendszerébe kerül. Ez annyit jelent, hogy ezekre a tájakra észak felől hideg, fagyos légtömeg érkezik, mely a csapadékkal átfedésbe kerülve halmazállapotváltást eredményezhet, így pénteken nyugaton, északnyugaton jó eséllyel havazás váltja az esőt

- írja a portál.

Hozzátették, elsősorban vizes, tapadó hó hullhat, jelentősebb hótakaró nagyobb eséllyel a magasabban fekvő tájakon, így az Alpokalján és a Bakonyban alakulhat ki.

Címlapkép: Getty Images