Kiadták a vészjelzést: viharos széllel és hódarával támad a tél, térképen mutatjuk, hol lehet baj

HelloVidék 2022. február 7. 11:00
Erős, viharos széllel indul a hét, hétfőn záporok, hódara záporok is jönnek, néhol még az ég is megdörrenhet.

A hét első napján, hétfőn egy újabb hidegfront érkezik, melynek hatására kezdetben északnyugaton az északnyugatira forduló szelet már erős, viharos lökések kísérhetik, máshol még a nyugati-délnyugati szél lesz élénk, erős - írta előrejelzésében az Időkép. Napközben országszerte már az északnyugati szél lesz a jellemző, melyet élénk, erős, a Dunántúlon és a középső tájakon sokfelé viharos lökések kísérnek majd.

Forrás: met.hu

A Dunántúlon és a középső tájakon 60-80 km/h-s széllökésekre is számítani kell

A hajnali, reggeli órákban többfelé kialakulhat eső, illetve futó záporok, majd napközben több tájegységünkön záporok, helyenként hózáporok és hódara záporok szelhetik át a tájat a napos időszakok mellett,

A hajnali 0-7 fokot követően kora délután 5 és 10 fok közötti maximumokat mérhetünk.

Kedden az Időkép előrejelzése szerint még sokfelé lesz élénk, erős, helyenként viharos a nyugati-északnyugati szél. Eleinte többfelé számíthatunk napos időre, azonban délután egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, de csak néhol alakulhat ki egy-egy gyenge zápor. Ezen a napon is 5 és 10 fok között alakulhatnak a maximumok.

Szerdán egyre többfelé kisüt a nap, de északkeleten helyenként még kisebb eső előfordulhat. Több tájegységünkön még élénk, néhol erős lesz a nyugati-északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul. Csütörtökre veszít erejéből a szél, így többfelé indulhat párásan, ködösen a nap, majd napközben sok napsütésre, kevés felhőre, csapadékmentes időre számíthatunk. A délnyugati szél csak néhol élénkülhet meg. A kora délutáni órákban 7-15 fokra számíthatunk.

Címlapkép: Getty Images