Kiadták a riasztást, brutális szél rondít bele a hétbe: de van jobb hírünk is, mutatjuk

HelloVidék 2022. február 22. 13:00
Ma szélviharral számolhatunk de legalább lesz egy kis napsütés is. Szerdán kezdetben több helyen előfordulhat kisebb eső, havas eső, főként a hegyekben havazás, majd napközben nyugat, északnyugat felől felszakadozik a felhőzet.

Az Időkép előrejelzsése szerint kedden a napos időszakokat felhőátvonulások zavarhatják meg, melyekből a Dunántúlon elszórtan, máshol csak néhol alakulhatnak ki futó záporok, a hegyekben hózáporok. A Dunántúlon és a középső országrészben sokfelé erős, viharos lesz az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.

Szerdán kezdetben több helyen előfordulhat kisebb eső, havas eső, főként a hegyekben havazás, majd napközben nyugat, északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, délután már csak a Tiszántúlon fordulhat elő zápor, havaseső-zápor. Sokfelé erős, viharos lökések kísérhetik az északnyugati szelet. Hajnalban -5, +3, napközben 8-13, a keleti, északkeleti határ mentén 3-7 fok várható.

Csütörtökön az ország legnagyobb részén sok napsütésre számíthatunk, csapadék sehol sem várható. Nyugaton, északnyugaton élénk, erős lehet a délies szél. Hajnalra keleten többfelé köd képződhet. A fagyos reggelt 7-13 fokos délután követhet.

Pénteken hazánk nagy részén több órára kisüt a nap, majd délután egy hidegfront hatására északnyugat felől felhősödés kezdődik. Estefelé nyugaton kisebb eső, zápor kialakulhat. A Dunántúlon délután feltámad az északias szél. Kora délután 8-13 fokot mérhetünk. Hétvégére pár fokos lehűlés, szeles idő jön.

Címlapkép: Getty Images