Figyelmeztetnek a madárvédők: sok réce kerülhet bajba, erre érdemes figyelni a házak, boltok körül

MTI 2022. március 28. 19:02
Az elmúlt évtizedben új települési madárvédelmi problémaként jelentkezik az épületek erkélyein, lapostetőin március-áprilisban fészket építő és kotlani kezdő tőkés récék, majd a fiókák kikelésének és fészekelhagyásának április-májusi időszaka - tudatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A récefiókák a magas peremmel rendelkező tetőkről nem tudnak lejutni, így éhen és szomjan pusztulhatnak, nagy magasságból betonra, aszfaltra esve halálra zúzzák magukat, autók ütik el őket. A jelenség egyelőre Budapestre jellemző, de számítani lehet arra, hogy a viselkedés az ország más nagyvárosaiban is megjelenik

- áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint a többnyire talajon fészkelő ludak, récék és bukók egyes fajai rendszeresen költenek vízközeli sziklafalak párkányain, erdők fáinak odvaiban is, ahonnan a frissen kikelt fiókáknak a mélybe kell vetniük magukat. A fészekhagyó fiatalok vastag és tömött, levegővel teli tollazata az azonnali úszóképesség mellett a sok méter magasan lévő fészekből kiugró fiatal madarak testi épségét is biztosítja, nagy százalékban megóvva őket a becsapódás végzetes sokkjától.

Madaraknál is ismert a szupernormális viselkedés, amikor az erős motivációs, többnyire a fajfenntartáshoz kapcsolódó hatás alatt álló élőlény bizonyos kulcsingerek hatására a szemlélő számára megdöbbentő, többnyire rekorddöntési kísérletnek tűnő dolgot tesz. Úgy tűnik, hogy a városok magas épületei ilyen szupernormális kulcsingert jelentenek a költési izgalomban lévő tőkésréce-tojók számára, melyek így a fészkeiket a majdan kikelő fiókák számára nem megfelelő helyekre építik.

A bajba került családokon viszonylag egyszerűen lehet segíteni, a fiókák kikelését követően a fiatalokat és a tojót külön szállítódobozba téve a közeli Dunához, nagyobb vízhez lehet vinni, ahol nyugodtan el lehet őket engedni.

Az eredetileg kavicsos zátonyokon, fövenyeken fészkelő kis lile is fel-felköltözik gyönkaviccsal burkolt lapos tetőkre, elsősorban településszéli szuper- és hipermarketes tetőire, ahol fészekhagyó röpképtelen fiókái hasonló problémával szembesülnek, mint a récék

- olvasható a közleményben.

Bővebb információk a témában a www.mmme.hu weboldalon találhatók

- áll az összegzésben.

Címlapkép: Getty Images