Nem fúj visszavonulót a szárazság: továbbra is csapadékhiány és aszály sújtja a vidéket

MTI 2022. július 16. 18:30
Az ország jelentős részén aszály van - írta szombaton a Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat, kiemelve, hogy az elmúlt időszakban tapasztalt melegebb nyarak és a több és intenzívebb hőhullám erősíti az "aszályhajlamot".

Megosztottak egy erről szóló tanulmányt is, amely szerint a Dunától keletre általában a 200 millimétert sem érte el a féléves csapadék, az Alföld középső és tiszántúli részén nagyobb területen 120 milliméter alatt maradt, amely az érintett területen szokásos érték nagyjából felének felel meg. Ezzel szemben a dunántúli hegyvidékeken, a nyugati és délnyugati országrészben többfelé a 250-300 millimétert is elérte már a június végéig lehullott csapadék mennyisége, amely megközelíti az átlagos csapadékmennyiséget.

A tanulmányban kitértek arra is, hogy általában is 150-200 milliméterrel csapadékosabb a délnyugati országrész, mint a délkeleti. 1937-ben például 405,4 milliméterrel volt átlagosan csapadékosabb Zala és Somogy megye, mint Csongrád-Csanád és Békés. Ekkor viszont, a következő évben, 1938-ban, átlagban csak 8,4 milliméterrel volt csapadékosabb a két délnyugati megye.

Magyarországon a csapadék előfordulása térben és időben nagyon változékony. Az országon belül általában a hegyvidéki területek és a nyugati, délnyugati országrész a csapadékosabb, míg az Alföld középső része a legszárazabb. Szárazabb évek esetén az ország legszárazabb része egyértelműen az Alföld, s a szárazság gyakran nagyobb területre kiterjed. Ez is azt mutatja, hogy Magyarországon belül leginkább az Alföld van aszálynak kitéve, és ott a legnagyobb a kockázata a tartós, súlyos aszálynak is - emelték ki.

Az elmúlt évszázadban is gyakran előfordultak, akár éveken keresztül is tartó, száraz periódusok.

A meteorológiai szolgálat felhívta a figyelmet: az időnként fellépő szárazság, aszály hozzátartozik Magyarország éghajlatához. Ugyanakkor - mint kiemelték -

az elmúlt évtizedekben jelentősen melegebbé váltak a nyarak, a több és intenzívebb hőhullám pedig erősíti az aszályhajlamot.

Címlapkép: Getty Images