Gyökeres változás előtt áll az időjárásunk: ezekben a megyékben lesz durva a helyzet

HelloVidék 2022. augusztus 31. 16:02
Holnap már a felhők lesznek túlsúlyban, naposabb időszakok inkább csak keleten, északkeleten, valamint északon lehetnek. Eső, zápor főként a Dunántúlon és délen, illetve helyenként a középső tájakon fordulhat elő.

Ma még naposabb délelőttöt követően délután nyugat felől egyre többfelé megnövekszik a felhőzet. A Dunántúlon helyenként zápor, zivatar, nyugaton eső is kialakulhat. Keleten, északkeleten és az Alpokalján többször élénk, északkeleten helyenként erős lehet az északi-északkeleti szél. Délután 24-30 fokra van kilátás - írta az Időkép.

Holnap már a felhők lesznek túlsúlyban, naposabb időszakok inkább csak keleten, északkeleten, valamint északon lehetnek. Eső, zápor főként a Dunántúlon és délen, illetve helyenként a középső tájakon fordulhat elő, de délután már kevesebb helyen lehet csapadék. A szeles időben délután 17-27 fok várható, a csapadékosabb dunántúli tájakon lesz hűvösebb.

Pénteken az előrejelzések szerint főként keleten, délkeleten fordulhat elő kisebb csapadék, nyugat felől egyre inkább a napsütés kerül előtérbe. Az északi-északkeleti szél többfelé élénk lesz. A maximumok szinte mindenhol 25 fok alatt, vagy a környékén maradnak.

Hétvégén sem tér vissza a kánikula

Szombaton több, vasárnap kevesebb napsütés várható, ekkor ugyanis gyakrabban megnövekedhet a felhőzet, és elszórtan eső, zápor, zivatar is kialakulhat. A szél déliesre fordul, időnként megélénkül. A hétvége folyamán a csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között alakulhat.

Címlapkép: Getty Images