Tizenhárom megyére adtak ki riasztást: mutatjuk térképen, hol kell vigyázni

HelloVidék 2022. október 28. 11:05

Ködös, felhős időre lehet számítani pénteken az OMSZ előrejelzése szerint. "Számottevő csapadék nem lesz, legfeljebb jelentéktelen szitálás fordulhat elő. A változó irányú szél az ország nagy részén gyenge marad, ugyanakkor a Dunántúl északi felén a délire forduló szelet időnként élénk lökések kísérhetik - írják. A legmagasabb nappali hőmérséklet a derült tájakon 20 fok közelében, míg a tartósan borult területeken 15 fok alatt marad. Késő este 9 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet.


 


 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat 13 megyére adott ki figyelmeztetést: a nap folyamán az ország egy részén tartós és sűrű ködre lehet számítani.

Péntek napközben leghamarabb a Dunántúl nyugati felén szakadhat fel a köd, majd másutt is fokozatosan javulnak a látási viszonyok. Péntek estétől ismételten nagy területen kell sűrű, tartós köd kialakulására számítani, legnagyobb valószínűséggel a Dunántúlon, illetve a déli, délkeleti tájakon

- írják a honlapjukon.

Forrás: OMSZ

A folytatásban

Az Időkép előrejelzése szerint a hétvégén sem jön változás. Sokfelé párás, ködös reggelekre, napközben az ország egy részén napos időre van kilátás, de várhatóan egyre nagyobb területen lesznek olyan tájak, ahol tartósabban megmarad a köd és a rétegfelhőzet. Itt 11-15 fok között, a napos részeken 18 és 23 fok között alakul a csúcshőmérséklet. A légmozgás továbbra sem lesz jelentős.

A párás, ködös reggelek a következő hét elején is velünk maradnak, többfelé napközben is maradhat a lehangoló, szürke idő mindössze 11-15 fokos csúcsokkal.

Változás a jelenlegi számítások szerint legkorábban a jövő hét második felében érkezhet, amikor nyugat felől már elérhetnek bennünket az Atlanti-óceán fölött képződő ciklonok frontjai.

Címlapkép: Getty Images