Kiadták a figyelmeztetést: brutális szél, kiadós eső tarolja le ezeket a megyéket

HelloVidék 2023. február 19. 11:02

 


Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma, napközben ismét erőre kap a nyugati, majd északnyugatira forduló szél, amelyből - a magasabban fekvő helyek mellett - kiemelten az északi harmadban záporok környezetében is előfordulhatnak 70-80 km/h-t meghaladó széllökések. Emellett a déli, kora délutáni órákban zivatarok kialakulására is esély nyílik, nagyobb valószínűséggel az Észak-Dunántúlon és Pest megye térségében.

Az előrejelzés szerint most több időjárási front érinti a Kárpát-medencét. Elsősorban a melegfrontra érzékenyek körében erősödhet a fejfájás, a migrén, valamint koncentrálási nehézségek jelentkezhetnek, fokozott stresszhatásra számíthatunk.

Térképen mutatjuk, hol várható nagyobb szél, illetve hol csaphatnak le a zivatarok:

Forrás: OMSZ
Forrás: OMSZ

Milyen időjárásra számíthatunk a jövőhét elején?

Hétfőn általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Főként a nap első felében helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Reggelig elvétve havas eső, hó sem kizárt. Az északnyugati, majd nyugati, délnyugati szél sokfelé megerősödik, néhol időnként viharos lökések is lehetnek. Hajnalban -5, +4, kora délután 6 és 14 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten lesz a hidegebb idő.

Kedden változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napsütéssel. Hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek. Számottevő csapadék nem valószínű. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali -1, +5 fokról 8 és 15 fok közé melegedhet a levegő.

Szerdán pedig nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Elszórtan eleredhet az eső, zápor. Hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek. A keleti, majd déli szelet több helyen élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet általában -1 és +5 fok között alakul, de északkeleten kissé hidegebb is lehet. A csúcsérték 7 és 14 fok között valószínű.

Címlapkép: Getty Images