Rohamtempóban változik meg az időjárásunk: nézzék, mit művel a héten!

HelloVidék 2023. március 7. 18:01

Nincs mese, közeleg a tavasz, úgyhogy lehet lecserélni a nagykabátokat, melegszik az idő!

A szerda már rövid napos időszakokkal kecsegtet, de alapvetően sok felhő lesz felettünk, és elszórtan kialakulhat időnként eső, zápor. Élénk, a Dunántúlon többfelé erős lesz a déli-délnyugati szél. Melegszik az idő, 9-15 fok közötti maximumokra van kilátás - írta az Időkép.

Csütörtökön több helyen esőre, záporokra készülhetünk, helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Délután válhat szakadozottabbá a felhőzet nyugat felől. Élénk, erős, néhol viharos lökések kísérik a nyugati-délnyugati szelet. A enyhe hajnal után délutánra 13 és 20 fok közé melegedhet a levegő.

Pénteken a változóan felhős-napos időben elszórtan alakulhatnak ki záporok, néhol az ég ismét megdörrenhet. A délies szelet többfelé élénk, északnyugaton erős lökések kísérhetik. Enyhe marad az idő, a csúcshőmérséklet ismét 13 és 20 fok között alakul.

Szombatra egy hidegfront hozhat feltámadó nyugati-északnyugati szelet, többfelé esőt, záporokat. A délutáni órák második felében kezdhet észak felől jelentősebben csökkenni a felhőzet. Visszaesik a hőmérséklet, napközben 7-15 fokot mérhetünk.

Címlapkép: Getty Images