Rohamtempóban nőnek a magyar fás területek? Ez állhat a változás hátterében

MTI 2023. április 12. 14:04

A Településfásítási Program harmadik ütemben 2023 tavaszán és őszén tízezer sorfát ültethetnek el 443 nyertes településen Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjának keretében - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Vértesszőlősön tartott sajtótájékoztatóján.

Az Agrárminisztérium által életre hívott Településfásítási Program hozzájárul a kormány céljához, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön Magyarország fával borított területeinek aránya

- emelte ki az államtitkár.

Nagy Csaba, Vértesszőlős független polgármestere elmondta, a Tatabánya szomszédságában lévő településen az elmúlt nyolc évben húsz százalékkal nőtt a lakosságszám, jelentős számban költöztek ide fiatal családok, az önkormányzat új óvodát és bölcsődét és játszótereket épített. A község korábban az oktatási intézmények udvarára kapott fákat, most pedig az új játszótér köré ültetnek facsemetéket a Településfásítási Programnak köszönhetően.

Címlapkép: Getty Images