Komoly pusztítást végzett a tegnapi vihar: mára 7 megyére adtak ki riasztást

HelloVidék/MTI 2023. május 24. 11:02

Fákat döntött ki, elektromos vezetékek rongált meg a kedd esti felhőszakadás és az erős szél. Tatabányán a hirtelen lezúduló esőt nem bírták elnyelni a csatornák, volt olyan aluljáró, ahol legfeljebb vízibiciklivel lehetett volna csak közlekedni.


 


 

Főként kidőlt fák miatt riasztják az egységeket, elsősorban Nyugat-Magyarország érintett, azonban a viharos időjárás kora este a fővárost is elérte – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A részletekről azt írták, hogy a Komárom-Esztergom vármegyében, Tata és Kömlőd között, a 8137-es úton egy fa dőlt az úttestre és mindkét sávot elfoglalta, a tűzoltók távolították el. Tata belvárosában ugyancsak egy kidőlt fa akadályozta a közlekedést – tették hozzá.

Környén kiöntött az Által-ér, a Duna egyik mellékfolyója, a víz több udvart is elárasztott. A Győr-Moson-Sopron vármegyei Sopronban az esőzések miatt nagy mennyiségű víz folyt be egy patikába, két személyautó pedig beragadt egy vasúti átjáróba – közölték.

A Somogy vármegyei Hetesen egy fa életveszélyesen megdőlt a viharban, egy házat veszélyeztetve

– számolt be róla a katasztrófavédelem.

A közlemény szerint a Pest vármegyei Nagymaroson és Remeteszőlősön is fákat döntött ki a szél. Tápiószecsőn, a Külső Sági úton egy fa teljesen elzárta az utat, míg a Heves vármegyei Verpeléten egy negyven centiméter átmérőjű fa dőlt a Mikes Kelemen útra, akadályozva a forgalmat.

Elöntötte a víz Tatabányát

Tatabányától nem messze, Bajon 30 mm esőt mért észlelőnk automatája, Oroszlánynál 27 mm-t dobott le az átvonuló rendszer. A leglátványosabb felvételek azonban egyértelműen Tatabányáról érkeztek, ahol a hirtelen lezúduló esőt egyszerűen nem bírták elnyelni a csatornák, volt olyan aluljáró, ahol legfeljebb vízibiciklivel lehetett volna csak közlekedni

- írta az Időkép.

Intenzív zivatarok miatt adtak ki figyelmeztetést

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán az ország nagy részére kiadta a figyelmeztetést zivatar miatt, a keleti vármegyékben felhőszakadás várható. Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat 7 vármegyében is.

Címlapkép: Getty Images