Kiadták a figyelmeztetést: brutális, ami közelít, hamarosan ránk szakad az ég

HelloVidék 2023. június 4. 08:45

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra, hétfőre, keddre, és szerdára is citromsárga figyelmeztetést adott ki. Késő délutántól a Nyugat-Dunántúlon már záporokra, zivatarokra is számítani kell. Hétfőtől viszont már jelentősebb változás áll be.

Az Időkép előrejelzése szerint vasárnap északnyugaton gyakrabban kialakulhat eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar, de néhol nyugaton és északon is előfordulhat időnként záporos csapadék. Máshol naposabb nyári időre van kilátás. A Dunántúlon helyenként élénk lehet az északkeleti szél. Hajnalban 5 és 14 fok között alakulhat a minimum-hőmérséklet. Délutánra az ország nagy részén 24 és 29 fok közé melegedhet a levegő, de a csapadékosabb északnyugati tájakon csak 18-20 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet.

Hétfőn sok felhő lesz felettünk. Kezdetben csak elszórtan, délután az északkeleti tájak kivételével már több tájegységünkön is kialakulhat zápor, zivatar. A délkeleti szél többfelé megélénkül, zivatarok idején viszont erős, viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 22 és 31 fok között alakulhat, északnyugaton, nyugaton mérhetjük majd az alacsonyabb maximumokat.

Kedden sok felhő lesz felettünk, és többfelé számíthatunk esőre, záporokra, zivatarokra, néhol felhőszakadásra, jégesőre is. Helyenként élénk, zivatarok környezetében erős, viharos lehet a szél. 19 és 27 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.

Szerdán és csütörtökön is gyakran zavarhatják gomolyfelhők a napsütést, és több tájegységünkön is számítani kell záporok, zivatarok kialakulására, néhol felhőszakadás, jégeső ismét kialakulhat. Helyenként élénk, zivatarok környezetében erős, viharos lehet a szél. Délutánonként 22-28 fokra van kilátás.

Címlapkép: Getty Images