Tombolt a jégeső az országban: ezekben a megyékben okozta a legnagyobb károkat

HelloVidék 2023. augusztus 1. 15:02

Szélsőségesen alakult az időjárás az elmúlt hetekben, sőt mondhatjuk azt is, hogy az egész hónapban. Nem volt nyugodt a július utolsó hétvégéje. A Katasztrófavédelem szakemberei szerint a csütörtöktől tomboló vihar elsősorban a déli országrészben okozott károkat, a tűzoltóknak Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád vármegyében adta a legtöbb munkát. Utakra, kerítésekre, háztetőre dőlt fák, leszakadt villanyvezetékek, valamint a szél és jég okozta épületkárok miatt hívták a tűzoltókat.

Mint írták:

  • Baranya vármegyében Kákics, Marócsa, Drávafok, Csányoszró, Birján, Okorág és Hirics településeken csaknem 150 épületben okozott károkat a jégeső. Csányoszrón egy családi ház teteje olyan súlyosan károsodott, hogy lakhatatlanná vált, az ott lakó 8 embert az önkormányzat helyezte el. Az épületkárok mellett 70 esetben kidőlt fákhoz, letört ágakhoz riasztották a baranyai tűzoltókat. A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a helyzet kezelésére operatív törzset hozott létre, amely péntek óta irányítja a viharkárok felszámolását. A sérült ingatlanokról a veszélyesen lelógó tetődarabok eltávolítását, a háztetők ideiglenes helyreállítását a tűzoltók és az önkéntesek folyamatosan végzik. Baranya vármegyébe 24 tűzoltót és 6 tűzoltóautót vezényelnek át Somogy, Tolna és Bács-Kiskun vármegyékből, hogy a mai napon részt vegyenek a károk felszámolásában.
  • Bács-Kiskun vármegyében a péntek esti vihar miatt, összesen 24 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. A tűzoltókat a vármegye déli részébe, Tompa, Katymár, Hercegszántó, Tataháza, térségébe riasztották úttestre, épületekre, vezetékekre dőlt fákhoz. Tompán egy parkolóban álló személygépkocsi oldalára és tetejére dőlt egy nagy fa. Katymáron egy rehabilitációs otthon tetejére dőlt egy diófa, ami az épület tetejében okozott károkat, a tűzoltók a fát láncfűrésszel eltávolították, az otthon működését nem befolyásolta az eset.
  • Békés vármegyében 40 esetben riasztották a tűzoltókat viharkárok felszámolására. A kidőlt fák mellett a felgyülemlett esővíz miatt hívták a tűzoltókat. A legtöbb beavatkozásra Nagyszénáson és Pusztaföldváron került sor. Pusztaföldváron egy általános iskola és óvoda tetejére dőlt egy fa.
  • Csongrád-Csanád vármegyében Makó, Szeged, Mórahalom és Hódmezővásárhely környékéről érkeztek a bejelentések. 23 tűzoltói beavatkozásra volt szükség a viharban kidőlt fák, lehasadt ágak miatt. Szegeden a Napraforgó utcában villám csapott egy melléképületbe, amelynek a teteje 3 négyzetméteren égett, a tűzoltók oltották el a tüzet. A déli országrészen több fa is elektromos vezetékekre dőlt, emiatt Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegyékben pénteken több ezer fogyasztónál szünetelt az áramellátás, ez szombat reggelre néhány százra csökkent. A tűzoltók folyamatosan dolgoznak, megtisztítják a sérült vezetékek környékét a kidőlt fáktól, hogy a szolgáltató szakemberei hozzáférjenek és helyreállítsák az ellátást.
  • A csütörtöki jégeső miatt még szombaton is folytatódik a viharkárok felszámolása Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, ahol a vihar több mint 600 lakóház tetőszerkezetét rongálta meg. Nagyecseden és a környező településeken csütörtök óta összesen 318-szor avatkoztak be a tűzoltók épületkárok miatt. Mivel még 110 beavatkozás van folyamatban, a környező vármegyékből 8 járművel 32 tűzoltót vezényelnek át a mai napra ide.

Szombat délután érte el Kisvárdát a vihar, amely annyi jeget hozott a városra, hogy több helyen téli, havas tájhoz hasonló látvány fogadta a közlekedőket – írta a szon.hu. Mintha havazott volna, vastagon, szinte bokáig állt a jég a jégeső után az utcákon.

Az Időkép beszámolója szerint, vasárnap késő délután intenzívebb zivatarok alakultak ki az ország nyugati felén, melyeket felhőszakadás, viharos szél, néhol jégeső is kísért. Zala megyét este érték el az erősebb cellák, melyekből rövid, de intenzív felhőszakadás zúdult Zalaegerszegre is. A vihar után a város több utcáját elöntötte a víz, és borsó, meggy nagyságú jégeső is hullott.

Végigtombolta a hónapot a jégeső az országban

Július első két hete szélsőségesen alakult, hiszen kimagaslóan sok jégveszélyes zivatar, szupercella alakult ki hazánkban. Az adott időszakban a több napig tartó hőséget, forróságot a frontokkal érkező heves zivatarok is csak pár fokkal mérsékelték.

Az időszak időjárására jellemzően több napon is kialakultak jégveszélyes zivatarok az országban, melynek következtében a talajgenerátorok 7 napon kerültek bekapcsolásra. A jégveszélyes zivatarok érkezésének, kialakulásának megfelelően kerültek bekapcsolásra az érintett talajgenerátorok.

Volt munka bőven a jég miatt

A következő térképeken látható, hogy a generátorokat vármegyénként mennyit kellett átlagosan üzemeltetni a vizsgált időszakban (1. kép),

1. kép: A generátorok átlagos bekapcsolási időtartama vármegyei bontásban július 3. és 16. között

illetve a kialakult zivatarok milyen mértékben voltak veszélyesek, és mely területeket érintették (2. kép).

2. kép: Jégkár veszélyességi térkép július 3. és 16. között

Mit mutatnak a meteorológiai adatok?

Az adott időszakban az országban többfelé alakultak ki zivatarok, szupercellák, zivatarláncok, melyeket néhol felhőszakadás, viharos széllökés kísért. Július 10-én, 12-én és 13-án a szupercellás zivatarokat több helyen nagyobb mennyiségű jég és viharos erejű szél kísérte.

  • Július 10-én egy gyenge hidegfront érte el hazánkat hétfő késő délután, melyet heves zivatarok kísértek a Dunántúlon. Székesfehérváron szupercellás zivatar is kialakult mely dió nagyságú jéggel és 70-80 km/órás széllökéssel érkezett.
  • Július 12-én egy újabb hidegfront érte el hazánk, melyet heves zivatarok, többfelé szupercellás zivatarok kísértek Franciaországtól egészen Romániáig július 13-án is. Szerdán Sopron mellett haladt el egy, majd csütörtökön további szupercellák okoztak károkat a Dunántúlon.
  • Július 13-án Zala és Somogy vármegyét érintette az a szupercella, amelyet dió nagyságnyi jég kísért. A Balatontól délre haladó szupercella rövid idő alatt elérte a Duna vonalát. A vihar látványos peremfelhővel érkezett meg, melyet jégeső is kísért.
  • A másik szupercella Baranya vármegye déli részét érintette, melyet nagyobb méretű jég kísért. Ez része volt, az 1200 kilométeren át haladó szupercellának, mely határainkon túl súlyos károkat eredményezett.

Ebben az időszakban Európa teljes területén kimagasló volt a zivatartevékenység, nagyon sok jégbejelentés, kár is keletkezett. Rengeteg szupercellás zivatar alakult ki, melyek hatalmas károkat hagytak maguk mögött Európában. Július 13-án az egyik szupercella 1200 kilométert tett meg, nagy károkat okozva Szlovéniától egészen a Fekete-tengerig.

Címlapkép: Getty Images