Döbbenetes légifelvétel készült: vasárnap tetőzött a Rába, így öntötte el Körmend utcáit

HelloVidék 2023. augusztus 7. 13:01

Hatalmas károkat okozott - és okoz folyamatosan - a vihar és a nagy mennyiségű csapadék Vas vármegyében a hétvégén. A Rába és Pinka is megáradt, az árvíz következtében pedig több településen is ki kellett menekíteni az embereket. Igazi dráma zajlott a hétvégén Körmenden is, rég látott ennyi vizet a Vas megyei kisváros. A kiskertekben, a város üdülősoránál - a folyóparthoz közel - az ablakokon folyt be a víz. Az üdülősort most is csak csónakkal, kenuval, kajakkal lehet megközelíteni. 

Vasárnap tetőzött a Rába Körmendnél, házakat vett körbe és kiskerteket öntött el a víz, de erre már előre készültek a tulajdonosok. A Nyugat.hu beszámolója szerint tegnap még két személy tartózkodott az egyik vízzel körbevett házban, de ők nem akarták elhagyni az épületet. Bár most már úgy tűnik, csillapodik az idő és egyre kevesebb lesz az eső az elkövetkezendő napokban, azért a megáradt Rába még annyira nem nyugodott meg.

Ahogy a 112 press írta, szándékosan, a pánikhangulat elkerülése végett, "nyugalmat árasztó" légifelvételt készítettek a Rába körmendi tetőzéséről:

Többször is elmondtuk már, hogy azok a helyiek, akikkel beszéltünk és akik érintettek az elöntésben egyáltalán nem pánikoltak. Időben felkészültek a vízre. Az állatokat és járműveket biztonságos helyre vitték, a használati tárgyaikat pedig magasabb polcokra pakolták, a menthető terményt betakarították.

- tette hozzá a lap.

Címlapkép: Getty Images