Kiadták a figyelmeztetést: brutális zivatarok, jégeső várható a hőség után

MTI 2023. augusztus 28. 16:01

Hevesebb zivatarok kialakulására figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, hétfőn az ország nyugati felében, kedden az északkeleti vármegyékben alakulhatnak ki heves zivatarok, amelyeket viharos szél és jégeső is kísérhet.

A meteorológiai előrejelzésében azt írta, a hét első napján hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyék területén, ezért ezekre a vármegyékre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Kedden Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék területén kell számítani hevesebb zivatarokra.

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutánig nem valószínű zivatar az országban. Ezt követően előbb a Dunántúlon, a késő esti óráktól már a középső országrészben, majd hajnaltól az északkeleti megyék kivételével másutt is egyre többfelé alakulhatnak ki zivatarok, amelyekhez általában viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, jégeső és intenzív csapadék társulhat. Az északkeleti országrészt várhatóan kedden délután érik el a zivatarok.

Hétfőn késő este elsősorban a Dunántúlon, kiemelten annak nyugati, északnyugati részén heves zivatarok kialakulásához is alkalmasak lesznek a légköri feltételek. A heves zivatarokat erősen viharos - az óránkénti 90 kilométeres sebességet meghaladó - szélrohamok, illetve akár 3-5 centimétert elérő, néhol esetleg ezt meghaladó átmérőjű jég kísérheti. Ezeken a tájakon az egymást követő zivatarcellákból néhol 30-40 millimétert meghaladó csapadék is lehullhat.

Kedden napközben a Dunától keletre kiemelten a Dunakanyar, az Északi-középhegység térségében, illetve az Alföld keleti részén is előfordulhatnak heves zivatarok. A meteorológiai szolgálat felhívta a figyelmet arra, hogy az időjárási helyzet függvényében hétfő este, késő este a Dunántúl északnyugati felén piros riasztást is kiadhatnak.

Hétfőre a legmagasabb (piros) figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék területén, itt a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat.

Címlapkép: Getty Images