Kellemetlen meglepetéseket tartogat a hónap utolsó napja: mutatjuk a részleteket

HelloVidék 2023. szeptember 29. 17:59

Ma is folytatódott a túlnyomóan derült idő, éjszaka általában felhőtlen marad az ég. Hajnaltól nyugatról kelet felé haladva egy keskeny, szakadozott felhősáv vonul át felettünk, melyből legfeljebb elvétve lehet kisebb záporeső, közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.  

Este keleten még előfordulhatnak felhősebb területek, majd ott is csökken a felhőzet. A déli, délnyugati szél ma csak északnyugaton élénkülhet meg kissé, mely éjszakától északnyugatira fordul.

Akár a 20 fokot is elérheti helyenként a napi hőingás mértéke

Az észak-magyarországi régióban található kis község neve már jól ismert a meteorológiai iránt érdeklődők körében, hiszen évről évre bekerül a hírekbe sajátos mikroklímája miatt. Nagyon sok esetben itt mérjük a leghidegebbet az egész országban. Pontosan így történt ez ma reggel, amikor is közel 5 fokig hűlt a levegő a Nógrád vármegyében található településen, Zabaron, írja az Időkép.

Holnap, azaz szombaton északnyugatról délkelet felé egy gyenge hidegfront vonul át fölöttünk, ami szórványosan kisebb esőt, záporokat okozhat. A szeles időben a csúcshőmérséklet azonban továbbra is 22 és 28 fok között alakulhat, úgyhogy mindenképpen figyeljünk oda a réteges öltözködésre, mert nagyon könnyen megfázhatunk.

Címlapkép: Getty Images