Nem is gondolnád, mekkora károkat tud okozni ez a kis rágcsáló

HelloVidék 2023. október 24. 10:32

Továbbra is óriási problémát okoznak az elszaporodott pockok a dél-alföldi gabonatáblákban. A gazdák hiába kérik, hogy kiszorhassák a mérget a rágcsálók ellen, az Európai Unió csak szükséghelyzetben engedélyezi a használatát.

A gazdák azt kérték a hatóságoktól, hogy mérget szórhassanak ki a földekre, ez viszont más állatokat is veszélyeztetne. A rágcsálók ellen a járataikba rakott méreggel lehet védekezni, de nem mindegyik hatóanyag engedélyezett, és nincs is elég ember a munka elvégzésére.

A mezei pockok az eső és a talajforgatás hiánya miatt lepték el a földeket. A gazdák azt kérik a hatóságoktól, hogy ne csak a rágcsálók üregeinél lehessen irtást végezni, hanem szórásos technikával is. Ráadásul van egy hatóanyag, amit az Európai Unió betiltott és csak szükséghelyzetben engedélyezi a használatát

– mondta Szél István, az InfoRádióban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád-Csanád Vármegyei Igazgatóságának elnöke.

Van olyan lucernatábla, ahol mindent felfaltak a mezei pockok – panaszolta az InfoRádióban egy hódmezővásárhelyi gazdálkodó. Sipos József szerint ez már szükséghelyzet, ezért indokolt lenne az engedélyezett hatóanyagok és védekezési lehetőségek kiszélesítése, ugyanakkor ő a biológiai megoldásoknak is híve lenne. Mint mondta, a szántóföldi területekre T-fákat kellene kihelyezni, amelyek a ragadozómadarakat segítenék.

A gazdák által igényelt hatóanyagot a pockok magas száma miatt olyan nagy mennyiségben kellene kiszórni a földekre, hogy az más, védett állatfajokat is veszélyeztetne

– figyelmeztet a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara elnöke, Hunyadi István.

Főleg olyan területeken, ahol nincs növényborítottság, a magevő madarak, esetleg a nyulak, őzek és egyéb rágcsálók is – amik nem tartoznak most a célzottak közé –, megtalálhatnák, aminek egy olyan következménye lenne, ami nem biztos, hogy szerencsés

Címlapkép: Getty Images