Erre most jobb lesz felkészülni: havazás, hózápor is lehet ezekben a megyékben

HelloVidék 2023. november 25. 09:30

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kiadta figyelmeztető előrejelzését, mely szerint egyes területeken hózápor várható a hétvégén.

Ahogy az előrejelzésben írták, délelőtt intenzív hózáporok előfordulhatnak a Dunántúlon, amelyekből kevés helyen átmenetileg vékony hóréteg képződhet.

A hóréteg egyes helyeken akár másnap reggelig is megmaradhat. Emellett szombat estétől a nyugati területek fölé is hózáporok sodródnak be, az éjféli órákig arrafelé is összegyűlhet pár cm-es hóréteg.

Hozzátették, szombat napközben az északi, északnyugati irányú szél az ország nyugati felén, kétharmadán megerősödik, kiemelten az északnyugati tájakon, valamint a Bakony és a Balaton térségében viharos, 65-75 km/h-s lökések is lehetnek. Estére fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.

Címlapkép: Getty Images