Durva fordulat jön szilveszter után: lesz még tél, ezt kapjuk a nyakunkba januárban

HelloVidék 2023. december 28. 13:01

Az Időkép előrejelzése szerint december ködösen végződik majd, az év utolsó napján pedig eső és szél is várható. Januárban vége lesz az enyhe télnek is, elsejétől csökkenni kezd a napi maximum hőmérséklet 1-3 Celsius-fok lesz a legmelegebb órákban.


 

Csütörtök reggelre több helyen képződhet pára, köd, ami északon és helyenként északnyugaton egész nap megmaradhat. Az ország túlnyomó részén azonban túlnyomóan napos időre készülhetünk. A Dunántúlon többfelé megélénkül a déli-délnyugati szél. A maximumok 3 és 12 között alakulnak, a tartósan ködös, szürke tájakon lesz hidegebb.

Pénteken is többfelé ködös lesz a reggel. Ekkor főként északon, északkeleten ragadhat be a köd és rétegfelhőzet, míg máshol több órára kisüthet a nap. Számottevő csapadék továbbra sem várható. A délnyugati szél keleten, északkeleten és a Dunántúl déli tájain többfelé megélénkül. Napközben 4 és 13 fok közé melegszik a levegő.

Szombaton északon, északnyugaton ismét ködösen indulhat a reggel. Hajnalban helyenként gyenge eső, a ködös tájakon szitálás is kialakulhat. Napközben hosszabb-rövidebb időre mindenhol kisüt a nap, számottevő csapadék nem várható. Északon megélénkülhet a nyugatias szél. Kora délután 5-13 fokot mérhetünk.

Vasárnap, Szilveszter napján is számítani lehet hajnali pára, köd kialakulására, ami néhol északon tartósan megmaradhat. Máshol viszont napos, enyhe időre van kilátás. A délies szél a Dunántúl északi felén erős, néhol viharossá fokozódhat. A csúcshőmérséklet 4-13 fok között alakulhat. Éjjel nyugat felől csapadék érkezhet.

Kiderült milyen időjárás várhat ránk szilveszter után

Az Időkép előrejelzése szerint hetekig fagyos reggelekre ébredhetünk 2024 első hónapjában. Szinte elő sem bújik a nap a felhők mögül ebben az időszakban

Január 12-e után nagy havazás köszönthet be, felmelegedés csak hó végén jöhet majd, de akkor sem kell majd tavaszra számítani, a maximumok 5 fok körül alakulhatnak majd

Címlapkép: Getty Images