Jobb lesz bekuckózni: nem sok jót ígér a hétvége időjárása, a viharos szél csak a kezdet

HelloVidék 2024. január 26. 15:04

Jó hír, hogy ma még látni fogjuk a napot, és fázni sem fogunk nagyon, de a folytatás kevésbé lesz kellemes.

Az Időkép előrejelzése szerint pénteken kezdetben sok lesz a napsütés. Nyugaton lehet több felhő az égen, ezeken a tájakon gyenge eső is előfordulhat. Délután aztán északnyugat felől frontfelhőzet, estétől csapadék érkezik. Késő este és éjszaka nagyrészt esőre számíthatunk, de északkeleten vegyes halmazállapotú csapadék is hullhat. A középső országrészben élénk, eleinte erős lesz az északnyugati szél. Délután 3-10 fokot mérhetünk.

Szombaton nyugaton derült, napos idő várható, máshol a több-kevesebb napsütés mellett felhőátvonulásokra készülhetünk. Keleten és északon a délutáni, kora esti órákban elszórtan zápor, hózápor kialakulhat.

Vasárnap az ország nagy részén sok napsütésre készülhetünk. Keleten és délutántól északon ugyan több felhő lehet az égen, de számottevő csapadék nem várható. A Dunántúlon és keleten még élénk, délelőtt erős lehet az északi-északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Hétfőn és kedden országszerte fagyos lesz a reggel, többfelé pára-, illetve zúzmarás ködfoltok képződhetnek. Napközben ezek nagy része feloszlik, az ország nagy részén napos, száraz idő jön. Délutánonként 3-8 fokra számíthatunk, de ahol tartósabban megmarad a köd, fagypont közelében maradhat a csúcshőmérséklet.

Címlapkép: Getty Images