Lecsaptak a települések az ingyenes fásítási programra: mutatjuk, melyik megye a csúcstartó

HelloVidék 2024. február 2. 19:34

Egyetlen nap alatt 543 településen tízezer sorfa talált gazdára az idén negyedik alkalommal meghirdetett Településfásítási Programban. Az Agrárminisztérium által indított kezdeményezés iránt továbbra is hatalmas az érdeklődés. Az elmúlt három évben már 46 ezer sorfát ültettek el 1500 településen, ennek ellenére háromszoros volt a túljelentkezés a most elérhető újabb mennyiségre. Az ország legnagyobb belterületi fásítási programja márciusban a sorfák kiszállításával folytatódik - írta az Agrárminisztérium közleményében.

Ahogy írták, az agrártárca 2024 elején hirdette meg a Településfásítási Program negyedik ütemét a 10 ezer fő alatti települések zöldítéséhez. Az önkormányzatok az előzetes regisztrációt követően február 1-től újabb tízezer sorfát igényelhettek: a tavaszi ültetési időszakra 4000 darab, míg az őszire 6000 darab sorfa volt elérhető. A rendelkezésre álló mennyiség egyetlen nap leforgása alatt elfogyott.

Az érdeklődők ezúttal is 13 fafajból választhattak, településenként minimum 10, maximum 30 darab sorfát. A fák konténeresek vagy földlabdásak, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében továbbra is minden fához támasztókarót, takarómulcsot és védőrácsot biztosítanak.

A program keretében március közepén kezdik el kiszállítani a fákat, amelyek ültetését az igénylő önkormányzatok, helyi civil szervezetek végzik. Az elültetendő 10 ezer sorfát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja. A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja.

Címlapkép: Getty Images