Brutális szúnyoginvázióra számíthatunk idén: erre mindenkinek fel kell készülnie

HelloVidék 2024. március 25. 10:15

Jellemzően március végén, április közepén szoktak az első aktív szúnyoglárvákra bukkanni, de az idei évben nagyon korán, már február végén megtalálták az első lárvákat Közép-Dunamentén, amely nem igazán gyakori, sőt igen furcsa – számolt be Kőszegi Dániel, a Magyar Szúnyogirtók Országos Szövetségének (MASZOSZ) elnöke a teol.hu portálnak.

Ahogy a portál írja, a dunaföldvári szakember szerint ez amiatt történik, mivel télen sok volt a csapadék, emellett pedig nagyon korán felmelegedett az időjárás:

februárban már olyan volt az idő, mint április-májusban szokott lenni. Kőszegi Dániel úgy véli, ez azt vetíti előre, hogy amennyiben nem válik aszályossá az időjárás, hanem csapadékos marad a tavasz, akkor a most látható kiöntések vagy pangó vizek megmaradnak, bennük a szúnyoglárvákkal. Ezt azt jelenti, hogy akár április második felére, legkésőbb május elejére rengeteg szúnyog, komoly szúnyoginvázió is jelentkezhet. Mindezt összevetve azt mondhatjuk, idén egy nagyon szúnyogos tavasz végére, nyár elejére számíthatunk

– fogalmazott.

A lap kérdésére, hogy mit lehet tenni ez ellen, azt mondta, a lakosság is tud segíteni a rendkívüli szúnyoginvázió elkerüléséért:

A szúnyogok szaporulatának visszaszorításáért, elsősorban ki-ki a saját magánterületén. Ennek érdekében egy közösségi oldalt is indítottak, Szúnyoglárva program néven, ahol tanácsokat adnak a lakosság számára abban, hogy mit tehetnek a saját élőhelyük körül, hogy ne szaporodjanak el nagymértékben a szúnyogok.

Címlapkép: Getty Images