Tömegek válhatnak munkanélkülivé: hatalmas leépítés Zalaegerszegen

HelloVidék 2019. december 18. 09:00
2020 elején több mint 200 dolgozóját bocsátja el egy zalaegerszegi autóipari beszállító. A cég már novemberben jelezte, hogy nem lát esélyt a csoportos létszámcsökkentés elkerülésére - írja az index.hu.

A portál szerint december 3-án a a zalaegerszegi Eckerle Automotive Zala Kft. vezetése csoportos létszámcsökkentésről határozott, amivel kapcsolatban 225 munkavállalót tájékoztattak.

A leépítést a munkáltató a működéssel összefüggő okra hivatkozva, a külföldi kereslet és a megrendelésállomány lecsökkenésének következtében, a működéshez rendelkezésre álló források, illetve a gyártási tevékenység 2020 év eleji leállításával indokolta.

A cég már novemberben jelezte, hogy komoly problémákkal állnak szemben, amivel kapcsolatban három ülésre (november 18-án, 27-én és december 3-án) hívta össze a munkavállalók képviselőit, ahol jelezték, hogy nincs esély a csoportos létszámcsökkentés elkerülésére. Az oldalt tájékoztató üzemi dolgozók szerint, már elkezdték leszerelni és elszállítani a gyártósorok gépeit.

Az autóipar jelenlegi bizonytalan helyzete miatt, országosan több járműipari vállalat rendelt el létszámstoppot, nem hosszabbítják meg a határozott idejű szerződéseket, nem töltik fel a megüresedett pozíciókat új munkavállalókkal. Több helyen csökkentették a műszakok számát és csúsznak a projektek, beruházások megvalósításával is.

Címlapkép: Getty Images