Nyomasztó helyzetben a vidéki óvodák: nyugdíjasok dolgoznak a fiatalok helyett

HelloVidék 2020. január 15. 09:30
Van, ahol évek óta nem találnak szakembert. Egy nógrádi óvodavezető szerint a fiataloknak nem vonzó a pedagóguspálya, inkább olyan szakmát tanulnak, amivel több pénzt tudnak keresni. A kezdeti lelkesedés hamar elmúlik: sokakat a gyerekek szeretete visz rá, hogy ezt a pályát válassza, később azonban sokan meggondolják magukat.

Egyre nehezebb a vidéki óvodák helyzete, ugyanis nincs elég diplomás óvónő, sőt, van olyan település, ahol évek óta nem találnak szakembert. Sok helyen lakással, közlekedési támogatással, viszonylag magas fizetéssel csábítják az óvónőket a kis településekre, ám úgy tűnik, ez nem feltétlenül eredményes.

A nógrádszakáli óvodát például 2 éve újították fel, mégsem találnak diplomás óvónőket az üres helyekre. Most nyugdíjasokat alkalmaznak, csak így tudják fogadni a kicsiket, számol be az ATV híradója.

Kovács Bernadett óvodavezető szerint a fiataloknak nem vonzó a pedagóguspálya, inkább olyan szakmát tanulnak, amivel több pénzt tudnak keresni. Azt nyilatkozta:

Egy idősebb óvodapedagógus, Havasiné Földi Zsuzsanna úgy látja, a kezdeti lelkesedés hamar elmúlik. Sokakat a gyerekek szeretete visz rá, hogy ezt a pályát válassza, később azonban sokan meggondolják magukat.

A riportban megszólaló szülők ahol csak tudnak, az óvónők mellé állnak, mert szeretnék, hogy biztosan fennmaradjon a település óvodája.

Címlapkép: Getty Images