Dől a pénz a kultúrába: ennyi jut a vidéki színházaknak

HelloVidék 2020. január 22. 14:05
Évről évre egyre több pénz jut a kultúrára, idén ez az összeg eléri az 584 milliárd forintot. Sorra újulnak meg a fővárosi és a vidéki színházak és a tavaly elfogadott kulturális törvénynek köszönhetően a fenntartással kapcsolatos kérdések is tisztázódtak.

2010 óta csaknem 15 milliárd forinttal, két és félszer több pénzt fordít a kormány kultúrára. Az összeg idén eléri az 584 milliárd forintot. Még több támogatás jut a színházaknak vidéken és a fővárosban is: a budapesti színházak 500 millió forinttal, a vidéki színházak az előző évhez képest 30 százalékkal a független alternatív színházak pedig 20 százalékkal nagyobb keretből gazdálkodhatnak idén.

A tavaly elfogadott kulturális törvény átlátható működési modellt, kristálytiszta, kiszámítható helyzetet és felelősségi viszonyokat teremt, így a szánházak pénzügyi finnanszírozása is átláthatóbb lesz. Az önkormányzatok ezután is szabadon dönthetnek, hogy önként vállalt feladatként fenntartanak-e saját színházat és ha igen, akkor önkormányzati, állami vagy vegyes (önkormányzati és állami) formában működtetik-e. Mivel a színház működéséért a fenntartó a felelős, ezzel a lépéssel egyértelművé válik, hogy az önkormányzati színház önkormányzati pénzből, az állami színház állami pénzből, a vegyes fenntartású színház pedig állami és önkormányzati forrásból fog működni.

Nemcsak a színházak működésére van több pénz, hanem színházfejlesztésekre is. Budapesten is sorra újulnak meg a színházak: a kormány 2 milliárd forintot fordít a Nemzeti Színház korszerűsítésére és folynak a felújítási munkálatok a Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületében is. Támogatásból újult meg az Erkel Színház (1,8 milliárd Ft), a Thália színház (1 milliárd Ft), új épületet kapott a Nemzeti Táncszínház (4,6 milliárd Ft), illetve hamarosan átadják az Eiffel Műhelyházat is, egy raktárközponttal, ahol próbákra és előadásokra is lesz lehetőség. Már kormánydöntés van a Modern Opera beruházás támogatásáról, valamint a Nemzeti Táncegyüttes állandó játszóhelyhez juttatásáról, melyhez közel 700 millió forintot biztosítanak.

A vidéki színházakban is folyamatos fejlesztések zajlanak a Modern Városok Program keretében. 9,5 milliárd forintos ráfordításból kívül-belül megújult a kaposvári Csiky Gergely Színház. Nyíregyházán 1,2 milliárd forintból felújították a Rózsakert Szabadtéri Színpadot. A debreceni Csokonai Színházban 6,35 milliárd forintból, a Győri Nemzeti Színházban, valamint a neki otthont adó II. János Pál téren 22 milliárd forintból, a Veszprémi Petőfi Színházban pedig 9,28 milliárd forintból végeznek felújítási munkálatokat. Szintén megújul a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház is és 4 milliárd forintos támogatásával elkezdődött a Szolnoki Szigligeti Színház épületének felújítása, illetve a kecskeméti Katona József Színház rekonstrukciójának előkészítése is.

Címlapkép: Getty Images