Maszkban mentek a kaposvári diákok a szalagavatóra: elmondták, miért

HelloVidék 2020. február 4. 10:15
Szájmaszkkal az arcukon jelentek meg a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium F osztályának végzősei a szalagavatójukon. A sonline.hu számolt be róla, hogy a szokásos elegáns ruhás vonulást követően maszkot húztak a diákok, majd azt is elmondták miért tettek így.

A lap szerint ahogyan az egy szalagavatón szokás elegáns ruházatban vonultak iskolájukban a Munkácsy Gimnázium F osztályának tanulói, majd ami ezután következett az mindenkit meglepett. A humán tagozatos tanulók sorban húzták fel arcukra a zöld, kórházi szájmaszkot, ahogyan leléptek a lépcsőkről az aulába.

A gyerektől származik az ötlet, hogy mindenki szájmaszkot húzott az ünnepségen, hogy Barni ne érezze magát kellemetlenül a szalagavatón, ugyanis betegsége miatt neki állandóan viselnie kell

- mondta az osztályfőnök és hozzáfűzte, hogy mindenki tudta miért történik a szokatlan esemény és volt olyan is, aki elsírta magát.

Barnabásnak már a helyi sportegyesületek, a Munkácsy, illetve a Táncsics gimnázium is szervezett gyűjtést korábban és a Kaposvári Vízilabda Klub is buzdította már adakozásra a szurkolóit egy bajnoki mérkőzésén, hogy járuljanak hozzá játékosuk gyógyulásához.

A fiú édesapja elmondta, hogy Barni egy ritka májbetegségben szenved, ezért tavaly óta járnak Budapestre kezelésekre, vizsgálatokra is. A teljes gyógyuláshoz azonban májtranszplantációra lenne szükség.

Állandóan szájmaszkot kénytelen hordani, emiatt sokszor furcsán néznek rá az utcán. Nagyon jól esett neki, hogy osztálytársai is maszkban vettek részt a szalagavatón, sok szeretetet kap tőlük, ami segíti abban, hogy minél előbb meggyógyuljon és minden nap velük koptassa a padokat

- fogalmazott az apa.

Címlapkép: Getty Images