Élesedik a háború a Balatonon: törvényt módosítanának

HelloVidék 2020. március 5. 09:03
Kitiltaná a Balatonról a jetskiket és a hyperjetet egy civil egyesület, amihez a víziközlekedésről szóló törvény módosítását kezdeményezték. A cél, hogy legyen törvénybe foglalva, hogy kizárólag meghatározott sebesség elérésére képes motorokat szerelhessenek a járművekre. A nagy kirándulóhajókat ajánlják a korlátozás meghatározásához kiindulásnak - írja az Infostart.

Az oldal információi szerint a víziközlekedésről szóló törvény módosítását kezdeményezte a Nők a Balatonért Egyesület a jetskik és a hyperjetek megjelenése miatt. Az elektromos jet-skik megjelenésével, 2018 őszén kezdtek aláírásgyűjtésbe, majd a Siófokon megjelent hyperjethez fűződően újabb tiltakozásba kezdtek. A mostani petícióban arra hivatkoznak, hogy az akár 90 kilométeres sebességre is képes jármű elviselhetetlenül zajos, környezetszennyező és sebessége miatt veszélyes az emberre és az állatvilágra.

A Balaton és a balatoni turizmus érdekében kérik a víziközlekedésről szóló törvény módosítását, mivel ezt tartják az egyetlen megoldásnak. A petíció megfogalmazói szerint a sebességkorlátozó táblák kihelyezése ebben az esetben nem elég. A cél, hogy csak korlátotott sebesség elérésére képes motorokat lehessen a balatoni csónakokra és hajókra szerelni. A civil egyesület a sebességkorlát meghatározásához is ad javaslatot: a balatoni nagy kirándulóhajók sebességét ajánlják.

A portál egy korábban megjelent cikkében beszámolt arról, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára tavaly novemberben azt közölte, hogy a személyszállító kishajó, hyperjet üzemeltetője nem kért a Balatonra vonatkozó üzemeltetési engedélyt. Ennek ellenére a Balatoni Vízi-rendészeti Rendőrkapitányság a ellenőrizte a járművet és szabálysértést nem észlelt. A hyperjetet működtető vállalkozó úgy fogalmazott, hogy a kishajó és csónak ugyan csak a hatóság által kiadott engedéllyel közlekedhet a hyperjet azonban nem ebbe a kategóriába tartozik.

Címlapkép: Getty Images