Kertekre pályázhatnak a diákok: így tesznek a Földért

HelloVidék 2020. március 10. 19:06
Országosan is meghirdeti a "Ments meg egy kertet!" pályázatot az Agrárminisztérium. A pályázattal a jelentkező diákok és tanáraik egy-egy elhanyagolt kertet, földterületet mentenek meg. Az idei évben kiemelt szerepet kap a biológia sokféleség és a környezetkímélő, vegyszermentes kertművelés.

Idén országosan is meghirdeti a Kertészkedés Éve alkalmából 2016-ban elindított programot az Agrárminisztérium. Az első években csak az AM fenntartású iskolák részére elérhető "Ments meg egy kertet!" programban rejlő szakmai és társadalmi értékek, illetve az eddigi pozitív tapasztalatok alapján országos szintűre terjeszti ki az agrártárca a felhívást.

A jelentkező diákok és tanáraik egy-egy elhanyagolt kertet, földterületet mentenek meg évről évre. A közösséget és generációs hidakat is építő programnak a kertművelésen túl jelentős társadalmi hozadéka is van. A diákok az intézményi, illetve tankertek kitartó gondozása, művelése mellett vállalhatják idősek, vagy más módon rászoruló, például mozgásukban korlátozott magánszemélyek tulajdonában lévő kertek, földterületek megművelését is.

A program országos kiterjesztése mellett az idei év, abban is más lesz, hogy a felhívást az Agrárminisztérium pályázat formájában hirdeti meg három kategóriában: „tankert, intézményi kert”, „pihenőkert, díszkert” valamint „természetes haszonkert”. Újdonság az is, hogy kategóriánként az első három helyezett külön díjazásban részesül és elnyeri az „Év Kertmentő Csapata” díjat is munkája kiemelt elismeréseként.

A pályázati anyagokat az egyes csapatok a Ments meg egy kertet! program online pályázati felületén keresztül tudják feltölteni, ahol a programhoz újonnan csatlakozó iskolák egyúttal regisztrálhatnak is. A programban megművelt kertek nevezés útján részt vehetnek „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos versenyben is. A kertmentő csapatok pályázattal kapcsolatos kérdéseiket a mentsmegegykertet@am.gov.hu e-mail címre küldhetik meg.

Címlapkép: Getty Images