Elkapták a csalókat: milliókért adtak el szalmát cigarettaként Szabolcsban

MTI 2020. március 14. 15:34
Két férfi földdel és szalmával kitömött kartondobozokat adott el cigarettaként 30 millió forintért. Letartóztatásukat elrendelte a Nyíregyházi Járásbíróság.

Elrendelte a letartóztatását, illetve bűnügyi felügyeletét a Nyíregyházi Járásbíróság annak a két férfinak, akik földdel és szalmával kitömött kartondobozokat adtak el cigarettaként 30 millió forintért a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.

Két férfi földdel és szalmával kitömött kartondobozokat adott el cigarettaként 30 millió forintért.
A megalapozott gyanú szerint a két férfi és harmadik társuk nagy mennyiségben kartondobozokat szereztek, melyeket földdel és szalmával töltöttek meg, majd ukrán származású, magyar adó- és zárjegy nélküli cigarettaként akarták eladni.

Az így megtöltött dobozokért egy vevő 30 millió forintot fizetett 2019 augusztusában Mátészalkán, azonban az "árut" nem kapta meg. Az egyik vádlott a bíróság előtt arra hivatkozott, amikor a vevő kérte a kifizetett dohányárut, másik két társa erőszakkal elvette tőle a pénzt és a cigarettaszállítmányt is.

Később Nyírbátorban egy bérelt kisteherautóban találták meg a földdel és szalmával töltött dobozokat - ismertette Resán Dalma a Níregyházi Törvényszék sajtószóvivője. A csalás miatt indult eljárásban a bíróság elrendelte a két gyanúsított letartóztatását, illetve bűnügyi felügyeletét, harmadik társuk szabadlábon védekezhet. A végzés ellen az egyik gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.

Címlapkép: Getty Images