Egyre több fogorvosi rendelő zár be: reagált a minisztérium

HelloVidék 2020. március 26. 09:34
Sorra zárnak be a forgovosi szolgáltatók, mivel nem jutnak hozzá a megfelelő eszközökhoz. Kásler Miklós szerint megyénként egy-két rendelőt kellene hatóságilag kijelölni, ahol a sürgős eseteket ellátják, illetve szűrni a fogászatra érkezőket. A javaslatokat közlő levélben arra is kitérnek, hogy mit is jelent pontosan a sürgős eset.

Kásler Miklós miniszter szerint, mivel csak sürgősségi beavatkozás nyújtható a fogorvosi rendelőben a veszélyhelyzetben bevezetett jogszabály miatt, ezért nagymértékben csökkent a rendelőket felkereső páciensek száma. A portál információi szerint a fogorvosi szolgáltatók sorra bezárnak, mert nem tudnak hozzájutni a megfelelő védőeszközökhöz és fertőtlenítőszerekhez, így a betegellátás biztonsága nemhogy sérült, de leginkább nincs betegellátás.

A fogorvosoknak címzett levelében Kásler megfogalmazza többek között, hogy megyénként hatóságilag ki kellene jelölni egy-két rendelőt, ahol a sürgős eseteket ellátják és a fogászatra érkezőket is szűrni. Kásler Miklós a minisztérium szakmai kollégiumának ajánlását küldte meg a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi tagozatának az említett levélben.

Megoldást kell találni a sürgősségi fogorvosi ellátás biztosítására

- írja az emberi erőforrások minisztere.

Összegezve a következő javaslatokat teszi a tárca:

  • Minden megyében hatóságilag ki kell jelölni egy vagy két állami/önkormányzati tulajdonban lévő rendelőt (a megye lakosságszámnak megfelelően), és ott ki kell alakítani a betegek fogadásához, ellátásához szükséges feltételeket.
  • Itt a védőfelszerelés- és fertőtlenítőszer-utánpótlásról folyamatosan gondoskodni kell.
    Annak érdekében, hogy a páciens a rendelőt keresve ne utazzon hosszan és/vagy feleslegesen, a mobilszolgáltatók segítségével rendszerüzenetben lehetne a centrumok elérhetőségéről tájékoztatást adni.
  • A rendelő előtt ki kell alakítani eg részt, ahol a páciens kockázati besorolása megtörténhet. […] Ezt a tevékenységet végző szakorvosoknak feladatuk végzése során köpenyt, sebészi maszkot és gumikesztyűt kell viselniük.
  • Amennyiben a páciens kikérdezése során kiderül, hogy halasztható problémával kereste fl a rendelőt, akkor a megnyugtatása után, türelmet kérve, meg kell kérni, hogy panaszával a vészhelyzet megszűnte után keresse fel ismét a rendelőt. Bármilyen olyan esetben, amikor kétség merül fel a beteg besorolásával kapcsolatban, a beteget meg kell vizsgálni, hogy biztosan el lehessen dönteni, sürgősségi beavatkozását igényel-e.
  • A rendelőben, ha van személyzet, aki ezt a feladatot el tudja végezni, akkor őket kell megbízni a sürgősségi betegellátás végzésével, amennyiben nincs, akkor hatóságilag a megyében működési engedéllyel rendelkező, minden 65 év alatti, közfinanszírozott és magánszolgáltatót bevonva kell a beosztást elkészíteni.
  • Amennyiben a kérdőív kitöltését követően a beteg a fertőzésgyanús kategóriába kerül, a pácienst tájékoztatni kell erről a tényről. Ezzel egyidejűleg rá kell adni egy sebészi maszkot, gumikesztyűt, hosszú ujjú látogatói köpenyt.
  • A fogászati kezelőegységek vízhűtéssel működő eszközeinek használata a fokozott fertőzésveszély miatt nem javasolt, csak nagyon indokolt esetben. A kezelőben a következő védőfelszerelések szükségese: sebészi maszk/FFP2/FFP3 maszk, gumikesztyű, látogató köpeny, plexi szemüveg, vízlepergető védőruházat, műtős sapka, egyszerhasználatos műszerek.
  • A fertőzésgyanús betegtől mintát kell venni. A levett mintát a lehető leghamarabb el kell küldeni a legközelebbi, kijelölt laboratóriumba. […]
  • Az eredmény megérkezéséig a beteg szájmaszkkal kell ellátni, és egy elkülönített helyiségben kell az eredményt megvárnia, vagy ha az csak másnap várható, akkor otthoni, járványügyi megfigyelés (karantén) alatt kell kivárni az eredményt.
  • Pozitív eredmény esetén a területileg illetékes tisztiorvost kell értesíteni, aki az általános eljárásrend szerint jár el.

A levélből az is kiderül, hogy mi számít sürgős esetnek. Például friss balesetben megsérült fog ellátása – visszahelyezés, sínezés, gyógyszeres kötés, foghúzás –, gyulladás ellátása, tályog megnyitása, nyelést, légzést akadályozó idegen test eltávolítása, ficam visszahelyezése vagy frissen tört állkapocs nyugalomba helyezése, illetve bármilyen szájüregi vérzés csillapítása.

Címlapkép: Getty Images