Győri tanárkéselés: ez derült ki a 17 éves fiúról a nyomozás során

HelloVidék 2020. április 23. 11:05
Még tavaly decemberben történt, hogy fizika órán kiment a tanári asztalhoz azzal az indokkal, hogy a füzetében akar mutatni valamit tanárnőjének, majd mögé került, és a zsebkésével hátba szúrta az 51 éves nőt.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 17 éves fiúval szemben, számol be a Police.hu. Az ügy előzménye, hogy 2019. december 5-én 12 órakor az egyik győri szakközépiskolában késelés történt. A helyszínre érkező rendőrök egy 17 éves fiút fogtak el, aki

Miután a tanárnő a földre került, a fiú fölé guggolva többször megkísérelte megszúrni őt. Az asszony a karjait maga elé tartva próbált védekezni. A fiatal csak akkor hagyta abba, miután egyik osztálytársa kivette a kezéből a kést.

A nyomozás során kirendelt orvosszakértő véleményében megállapította, hogy

Az adatgyűjtések és tanúkihallgatások alapján az is megállapítható volt, hogy a fiú készült a tettére, azt előre kitervelte. A megyei rendőr-főkapitányság vele szemben ezért előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott vizsgálatot. A szükséges eljárási cselekményeket végrehajtották, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek megküldték.

Címkép: Police.hu