A szegedi egyetem is felvette a kesztyűt: így készülnek a betegellátásra

MTI 2020. április 28. 19:07
Veszélyhelyzeti protokoll alapján az SZTE-n 1093, koronavírusos betegek ellátására alkalmas ágyat kell felszabadítania, melyből 364-nek lélegeztetésre is alkalmasnak kell lennie.

A Szegedi Tudományegyetem járványügyi tervében meghatározott mintegy 1100 betegágy kialakításának újabb fázisaként 118 ágyat helyeztek el az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont területén, tájékoztatott kedden a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A közlemény szerint veszélyhelyzeti protokoll alapján

Ehhez Szabó Gábor, a lézerközpont vezetője felajánlotta az intézet két, összesen 1400 négyzetméteres csarnokát, melyek kiválóan alkalmasak arra, hogy biztosítsák a fertőzött betegek ellátását, hiszen a speciális szűrőberendezésekkel negatív légnyomás hozható létre, így kizárható a vírus kijutása az intézményből. Az ellátóhelyen összesen 118 ágyat helyeztek el, melyekhez kiépítették az oxigéncsatlakozást.

A kihelyezett járványügyi ellátóhely működéséhez szükség van kiegészítő létesítményekre is, ahol az egészségügyi dolgozók fertőtleníthetik magukat, átöltözhetnek. Ennek biztosítására egy csaknem húsz konténerből álló, berendezett komplexumot épít az SZTE a lézerközpont közvetlen közelébe. A mobil elemekből álló kiszolgálóhelyiségek telepítésének előkészítő munkájára - az egyetem kórházparancsnokának közreműködésével - a Magyar Honvédséget kérték fel. Az előkészületi munkákban a MH. 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi katonái nyújtottak segítséget.