Ezt mindenkinek látnia kell: kamera előtt kelt ki az első feketególya-fióka

MTI 2020. április 29. 16:31
Kikelt a gemenci feketególya-fészekben az első fióka, ahol a napokban még két fióka jöhet világra. A fióka kikelését 9 óra 43 perckor rögzítette a kamera, amelynek felvételét már nyolc éve nyomon követhetik az érdelődők.

Kikelt szerdán az első fióka a webkamerán át megfigyelhető, gemenci feketególya-fészekben, ahol a napokban további két fióka jöhet világra.

Az itt fészkelő feketególya-pár egyik tagja március 3-án reggel szállt le a fészekbe, párja március 15-én érkezett meg. A tojó az első tojást március 23-án rakta, azt azonban az egyik gólya kidobta a fészekből, feltehetően azért, mert terméketlennek ítélte meg. Végül három tojás költését kezdték el a madarak, és a következő napokban remélhetően a maradék kettőből is kikelnek a fiókák.

Magyarországon a jelenlegi ismeretek szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár a Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb sűrűségű feketególya-állománya. Az első fiókák általában május elején jönnek a világra, és akár már július közepén kirepülhetnek, de zömmel augusztus 10-e körül hagyják el fészküket. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében maradnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át telelőhelyükre.

A fekete gólyák élete nyolcadik éve követhető az erdőgazdaság honlapján, a Gemenc Zrt. finanszírozásával, a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően bárki élő internetes adásban lehetett tanúja az eseménynek.

Címlapkép: Getty Images