Szívmelengető: a Tankcsapda is segített, hogy az idős néni otthonhoz jusson

HelloVidék 2020. május 6. 10:05
A halápi konténerházat egy szívműtéten átesett, hetven év fölötti, idős hölgy, Irénke néni kapja meg, aki egy lécekből álló melléképületben, nehéz körülmények között élt. Telente a megfagyás veszélye fenyegette.

Egy nehéz körülmények között élő, idős asszony kapja meg az első konténerházat Halápon, amit a Dorkász Segélyszervezet és a Halápon a gyermekekért Közhasznú Egyesület együttesen, önkéntesek bevonásával állít fel, és amihez a Tankcsapda együttes is hozzájárult, számol be a Haon.hu.

Berekméri Dalma, a halápi egyesület elnöke a kezdeményezésről elmondta: a Dorkász már tavaly Pacon készíttetett egy hasonló házat az egyik ott élő idős hölgynek, akinek leégett az ingatlanja. Akkor a segélyszervezet holland alapítója biztosította a konténert, a berendezést, a ház lakhatóvá tételét pedig az önkéntesek végezték. Miután kiderült, hogy Halápon is lenne igény hasonló kezdeményezésekre, a helyi körülményeket megvizsgálva kaptak egy mobil házat, és elkezdtek támogatókat gyűjteni a projekthez, aminek rengeteg támogatója lett.

Pénz nem állt rendelkezésünkre, így adománygyűjtésből és különböző fizikai, valamint anyagi felajánlásokból jött létre a projekt. Kezdetben csak a baráti körömnek szóltam az ötletről, és meglepve tapasztaltam, hogy mennyi embert megérintett a történet. A határon túlról és Budapestről is érkezett segítség

- mondta el az egyesület elnöke. Az is kiderült, hogy a konténer mozgatható, így a későbbiekben kiemelhető és áthelyezhető lesz más rászorulók számára. A koronavírus-helyzet miatt egyelőre még nem készült el teljesen, de erre már nem kell sokat várni.

A házat egy szívműtéten átesett, hetven év fölötti, idős hölgy, Irénke néni kapja meg, aki egy lécekből álló melléképületben, nehéz körülmények között élt. Telente a megfagyás veszélye fenyegette, a rendőrök és polgárőrök gyakran látogatták. A munkálatok befejezéséhez szükséges pénz a Tankcsapda frontembere, Lukács László révén érkezett: évzáró koncertjükön a jegyárusítással egybekötött felajánlások révén több mint háromszázezer forintot gyűjtöttek össze a projekt befejezéséhez.

Címlapkép: Getty Images