Egyik hónapról a másikra drágult nagyot a legnépszerűbb magyar gyümölcs: ez az oka

HelloVidék 2020. május 11. 10:01
Másfélszer annyiért adták, mint egy éve ilyenkor, főleg, mert csak feleannyi termett belőle a szélsőséges időjárás miatt. Emellett a burgonya több mint 5 százalékkal, a vöröshagyma pedig majdnem 10 százalékkal drágult.

Egyik hónapról a másikra 10 százalékkal drágultak a gyümölcsök a KSH szerint, sőt a zöldségek és a hús ára is tovább emelkedett, számolt be az RTL Klub híradója. Ezt részben a koronavírus járvány hatásaival magyarázzák a terméktanácsnál. A Portfólió úgy számol, hogy a vásárlók már négyszer akkorának érzik az élelmiszer drágulást, mint amekkora inflációval a KSH számol.

Másfélszer annyiért adták, mint egy éve ilyenkor, főleg, mert csak feleannyi termett belőle a szélsőséges időjárás miatt. Emellett a burgonya több mint 5 százalékkal, a vöröshagyma pedig majdnem 10 százalékkal drágult. Ezekből idei még nem nagyon van, a tavalyiak raktározása pedig egyre többe kerül - ahogy az is drágább, ami külföldről érkezik, a forint gyengülése miatt.

A hús felvásárlási ára esni kezdett a koronavírus miatt, de ez a fogyasztói árakon még nem érzékelhető, a benzinár és a lakbér fogyasztói ára viszont csökkent, ezek lefelé húzták az inflációt.

Címlapkép: Getty Images