Teljesen átalakul a vidéki város: ezek a legfontosabb újítások

HelloVidék 2020. május 22. 09:04
Jól haladnak az építkezések Tatabányán: hamarosan elkészül a megyei könyvtár és év végére pedig a mélygarázs, amelynek a teteje látványos utcabútorokkal felszerelve, majd közösségi térként funkcionál.

A portál szerint idén több nagyobb megkezdett tatabányai építkezés is befejeződhet. Hamarosan elkészül a megyei könyvtárs és jó ütemben halad a mélygarázs építése is, amely elérte szerkezete legmagadabb pontját. Geszler Norbert, a West Hungária Bau Kft. projekt­igazgatója elmondta, hogy az 5700 négyzetméteres közösségi tér és 280 férőhelyes mélygarázs építését bontási és nagytömegű földmunkával kezdték. A munka közben gondoskodniuk kellett a víztelenítésről és a közművilágításról is. A mélyalapozásnál 5,5 kilométer hosszban cölöpalapot helyeztek el.

A mélygarázs épületének legmagasabb pontja a környező terepszinthez képest mindössze nyolc méterrel magasabb. Az épület kialakításához alvállalkozók segítségével hatalmas vasbeton szerkezetet hoztak létre az elmúlt hónapokban. Az Ács-Bau Kft. a szolgáltatóház teljes alapozásához csaknem 800 négyzetméter zsaluzatot épített és 1500 négyzetméter betont használt fel. A Boga-Bau Kft. a födém zsaluzatát végezte el csaknem ötezer négyzetméteren.

Szücsné Posztovics Ilona polgármester elmondta, hogy a projekt 2,5 milliárd forintos állami támogatással valósul meg, s ehhez az önkormányzat 1,9 milliárddal járul hozzá. Év végére elkészülő mélygarázs tetejét látványos utcabútorokkal közösségi és rendezvénytérré alakítják. A szolgáltatóház 3,6 milliárdos beruházása pedig várhatóan jövőre fejeződik be.

Címlapkép: Getty Images