Stohl András nyitotta meg a kecskeméti népkonyhát: vallomást tett a színész

HelloVidék 2020. június 3. 13:02
Az újranyitás keretében rendezett beszélgetés során elmondta, már a harmadik alkalommal látogatott el a Wojtyla Barátság Központba. A sorsközösség tagjai kedden térhettek be újra az ebédlőbe, és ismét helyben fogyaszthatták el az ebédjüket.

Stohl András nyitotta meg kedden, rövid színi produkció keretében a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ népkonyháját, számol be a Baon.hu. Az elmúlt hetekben a rászorulók ételesben, az épület előtt vehették át minden nap a meleg ételt. A sorsközösség tagjai kedden térhettek be újra az ebédlőbe, és ismét helyben fogyaszthatták el az ebédjüket. Az újranyitás keretében rendezett beszélgetés során a színművész elmondta, már a harmadik alkalommal látogatott el a Wojtylába.

Rengeteg szeretetet kaptam a sorsközösségtől, így nem is volt kérdés számomra, hogy 2012-ben a börtön után ide vezessen az egyik első utam. Még csomagot is kaptam a börtönben karácsonyra a wojtylásoktól, ami hatalmas ajándék volt számomra, hiszen tudom, hogy milyen nehéz helyzetben éltek és mégis gondoltak rám

– emlékezett vissza a színész.

Stohl András a karanténban töltött időszakról elmondta: a színészeknek nagy gondot jelentett a karantén, hiszen bezártak a színházak, nincs munka. Szerencsére ő több lábon áll, annak pedig örült, hogy a családjával több időt tudott tölteni.

Címlapkép: Getty Images